Skip to Content

Kultúra

Kultúra három napon át éjjel-nappal

Péntektől három napon át éjjel és nappal várják a látogatókat az ország mintegy kétszáz művelődési házában több mint ezer programmal a kultúrházak országos akciójának keretében.

Rekordok a Mesemaratonon

Arany János műveiből szervez maratoni felolvasást szerdán a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont és a Cimbora Gyermekek Klubja. Már a jelentkezők számával is megdöntötte eddigi rekordját a negyedik alkalommal sorra kerülő Mesemaraton, amelynek központi helyszíne a csíkszeredai városi könyvtár lesz.

Közép-európai dizájnpályázat termék- és formatervezőknek

Emlékek újraélesztésére, régi tárgyak felújítására vagy új funkcióval való megtöltésére írt ki nemzetközi dizájnpályázatot a Trieste Contemporanea Bizottság. A bizottság 10. alkalommal hirdeti meg nemzetközi pályázatát, amelynek célja a legeredetibb kelet-közép-európai kísérletek bemutatása - olvasható az építészfórum honlapján közzétett felhívásban.

Szenzációs Mona Lisa-portrét találtak Madridban

Olyan Mona Lisa-portrét találtak a madridi Pradóban, ami Leonardo da Vinci művével egy időben készült a híres modellről. Az utóbbi idők legszenzációsabbnak tartott művészeti felfedezése egyúttal azért is izgalmas, mert további információkkal szolgál arról, milyen lehetett a modell valójában. A kép keletkezésének körülményeire a múzeumban zajló restaurációs munkák során derült fény - ismertette a The Daily Telegraph szerdai online kiadása.

Akvárium lesz a budapesti Gödörből

Februártól Akvárium néven működik a Gödör Klubnak eddig otthont adó Erzsébet téri épület - mondta el az MTI-nek kedden Muraközy Péter, a kulturális centrum leendő programszervezője.

Három évre elegendő történet érkezett a mesepályázatra

Több mint ezer, vagyis akár három évnyi mesélésre is elegendő történet, vers és mondóka érkezett a Médiaunió Alapítvány által meghirdetett Mesélj mindennap! elnevezésű pályázatra. A legtöbben 1-2 történettel pályáztak, de a leglelkesebb szülő 43 mesét küldött. 

Eurovíziós Dalfesztivál: itt az elődöntős magyar dalok listája

Az előzsűri kiválasztotta azt a húsz dalt, amely közül a győztes májusban képviseli majd Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon Bakuban. "Százhetven pályamű, összesen 202 szerzemény érkezett a december 30-i határidőig a magyar dalversenyre. A kilenc tagú előzsűri előbb ötvenet választott ki közülük, majd húszra szűkült a lista. Az első elődöntő január 28-án, a második február 4-én lesz, a nemzeti döntő február 11-én. Mindhármat élőben, egy showműsor keretében közvetíti az m1" - mondta Rákay Philip, az m1 és az m2 intendánsa, a zsűri egyik tagja a keddi budapesti sajtótájékoztatón.

Átadták a Pro Cultura Hungarica díjakat

Szőcs Géza, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős államtitkára csütörtökön öt külföldi állampolgárnak adta át a magyar kultúra külföldi megismertetéséért és terjesztéséért járó "Pro Cultura Hungarica" díjakat, amelyeket Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter adományozott.

Szőcs Géza már nem kap állami lakásfenntartási támogatást

Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi minisztert cáfolja a Melano Magazinnak küldött közleményében a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI), amely közölte, hogy Szőcs Géza nem kap állami lakásfenntartási térítést. A tárca szerint június 30-ig valóban kapott lakhatási támogatást a kultúráért felelős államtitkár, de csak havi 230 ezer forintot, húszezer forintot pedig az államtitkár saját zsebből tett a lakbérhez. A térítést az EU-s elnöki többletköltségekkel magyarázták.

Tartalom átvétel