Skip to Content

Ízek

Kóser felügyelők "vigyáznak" a zsidó ételekre Lengyelországban

Egy teljes csoport, azaz 17 ember hivatalosan is „kóser felügyelő” minősítést kapott Lengyelországban –számolt be róla a Lengyel Rádió.  A döntő többségében negyven év körüli férfi és női jelentkezők egy négynapos tanfolyam során sajátíthatták el a zsidó kultúra alapjait.  A kurzus célja volt, hogy megtanítsa professzionális szakácsoknak és konyhafőnököknek a kulináris kultúra alapköveit.


A lencse esete a sült malaccal

Ahány ház, annyi szokás - tartja a mondás. És vajon ahány ország, annyi szilveszteri/újévi szokás is? Utánajártunk, hogy ünnepelnek a csehek, lengyelek, és persze mi, magyarok. Bár a mai ember szilveszteri szokásai már szinte mindütt a nagy evészet-ivászatról és a hajnalig tartó bulizásról szólnak, azért vannak olyan hagyományos rítusok, amelyeket sokan betartanak. Ezek mind-mind a jövőévi szerencsével, boldogsággal, időjárással, egészséggel kapcsolatos hagyományok.



Megfizethető luxus

Ezzel az írásunkkal útjára indítjunk sorozatunkat, melyben kávéházakat, teázókat, cukrászdákat, és kocsmákat tesztelünk le 'ár&érték&arány' szempontjából. Első helyszínként a Szamos Cukrászdát választottuk. Sajnos nem bírtuk megállni, hogy ne térjünk be Marcipán Múzeumba, mely pár lépésnyire található a cukrászdától. Szentendrén járva hamar kedvünk támadhat beülni egy hangulatos helyre, relaxálni, elbeszélni az élményeket egy finom kávé, vagy tea mellett. Ha nem olyan vészes a kánikula, akkor még szabadtéri ücsörgés is szóba jöhet. Sőt egyenesen ajánlott. Esetünkben szakadt az eső, de mi még így is bevállaltuk.

Megnyílt a marcipánkészítő fellegvára

Tegnap délelőtt ünnepélyes keretek között Gundel Takács Gáborral nyitotta meg kapuit az új Szamos üzlet. A volt Tőzsdepalotában kialakított cukrászda és kávézó, illetve csokoládé manufaktúra a Szamos Gourmet Ház elnevezést kapta. A megnyitón bemutatták Artúrt, de egyúttal átadta csokoládéiskoláját a Szamos-család. A Vörösmarty téren található kávézóba nem csak a turistákat, hanem a magyarokat is várják.

A folyékony Krakkó

Akármit is hallottunk már Lengyelországról, egyet tudnunk kell, hogy a tea a minden napszakban fogyasztott közkedvelt innivalónak számít. A kávé, illetve annak szürcsölése inkább szociális funkciót tölt be, az emberek túlnyomó része inkább egy találkozásra hagyja a fekete lórúgás fogyasztását. A számos hazai alkoholos ital mellett az ország büszkélkedhet ásványvizekben is, melyek különböző ízesítésekben nagyon kellemesek. A tejet általában a gyerek isszák, bár otthon az aludt tej, illetve a kefír fogyasztása is jellemző. Az erősebbek közül egyértelműen a vodka és a sör élvez prioritást, utóbbi mostanság lett népszerű, holott volt amikor csak magyar bor került a poharakba Lengyelországban.

Mesterkurzus csokoládéfogyasztóknak panorámával

Véget ért az első Édes Napok Csokoládé- és Édesség Fesztivál, a csokik és más egyéb finomságok hazai ünnepe. A Budavári Palotával szemben felállított pavilonoknál ismert márkákkal, illetve manufaktúrákkal találkozhattunk péntektől egészen vasárnap estig. Közép-európai szempontból több magyar, továbbá egy-egy lengyel és szlovén gyártó képviseltette magát.

Jönnek az Édes napok!

A 2011. szeptember 16-18 között, a Budai Várban megrendezésre kerülő eseményen a magyar kézműves csokoládémanufaktúráktól a legismertebb nemzetközi édességmárkákon át a legjobb magyar cukrászatokig a szakma teljes szegmense – a legmagasabb színvonalon - képviselteti magát.


Családias borfesztivál Budafokon

Jövő hétvégén, szeptember 3-4. között kerül megrendezésre a 22. kerületben a  XXII. Budafoki Pezsgő és Borfesztivál, mely minden eddiginél több látogatót vár. A fesztiválon fellép Király Martina, Puskás Peti, illetve Herczku Ágnes és Nikola Parov. Lesz szőlőáldás, majd ünnepi felvonulás a bor- és pezsgőrendek képviselőivel, zenészekkel, néptáncosokkal, mazsorettekkel és természetesen a szőlőkoszorús kocsival. A programsorozat időtartama alatt kézműves foglalkozások, gyerekprogramok, táncházak, vásár, lacikonyha és mustvásár várja a látogatókat.

Így tesznek alkoholistává a gyorséttermek

Az alkoholisták, jobban mondva a diszkréten részeg zugivók, már megannyi kreatív ötlettel álltak elő  a történelem során, hogy elrejtsék feleségük/barátnőjük/főnökük elől a sörösdobozt, vagy éppen a kisüstit. A szokásos WC-tartályba eldugott dobozokkal való szenvedésnek immáron vége, hiszen egy újabb ötlet védetté tesz bennünket az összes létező kellmetlen tényezővel szemben. Egy gyorsétterem fél literes üdítős papírpohárja jól elrejtheti a 0,33-as sörösdobozt, főleg, ha annak tulajdonosa még egy szívószállal is megspékeli a dolgot.  A lebukás elkerülve, persze a sörszaggal és a véreres alkoholos tekintettel még kezdeni kell valamit, de ez legyen a sörivók dolga.

Retró reggeli

Nyári táborok, menzák, óvodai-, iskolai reggelik nélkülözhetetlen kelléke a párizsi szeletes zsömle, a piros aranyas-vajas kenyér, a tejeskávé és az uzsis zacskóba rejtett Sport-szelet. A ’80-as generáció reggelije, tízóraija, uzsonnája most újra hódít. Reszkessenek a gyorséttermek!

Tartalom átvétel