Skip to Content

Finnugor

A finneknél a szaunában kezdődik a karácsony

Anna Easteden-t a magyar nézők főként a Burjánzó szerelmek háza című fergeteges finn komédiából ismerhetik. A karrierjét tizenévesen, modellként kezdő színésznő, amikor csak teheti aktívan részt vesz az amerikai finn kisebbség életében, továbbá nemzetközi fórumokon szólal fel a nők egyenjogúságáért. Egy éve nagyinterjúban a Melano Magazinnak elárulta, annyira érdekelte a magyar főváros, hogy modellként még egyszer Budapestre is ellátogatott, ráadásul egy szlovák lánnyal, holott semmi dolguk nem lett volna itt. Ezúttal a hagyományos finn karácsonyról mesél nekünk. Az övéről és a finnországiakról, ahol a szaunában kezdődik minden.

Holnap érkezik a finn Télapó

Holnap ismét Magyarországra jön a finn télapó. Joulupukki a lappföldi rovaniemi városából érkezik hazánkba és több mint tíz napot marad. Főhadiszállása ismét a Méridien Hotel lesz, ahonnan Veszprémbe, Ajkára, Debrecenbe is ellátogat. Utazhatunk majd vele a BKV-n, de a hajléktalan és hátrányos helyzetű gyerekek is találkozhatnak majd az igazi finn Télapóval.

Finn napot tartanak ma Miskolcon!

Különleges esemény színhelye lesz Miskolc december első napján. A mai nap folyamán rendezik meg ugyanis a Finn napot a Művészetek házában. Az érdeklődők megismerkedhetnek a kortárs finn irodalommal, illetve megtekinthetik a finn építészetet bemutató fotókiállítást.

Szürke karácsonyokkal fenyegeti a Télapó lappföldi hazáját a klímaváltozás

A klímaváltozás hatásai miatt jelentősen megnőtt a kockázata annak, hogy 2050-re hómentes, szürke karácsonyok válnak jellemzővé a finnországi Lappföld tartomány fővárosában, amelyet a Mikulás hivatalos hazájaként tartanak számon - figyelmeztetnek a kutatók.

Szépséges rokon

"Keletre magyar! Tekints keletre, ott lesz te dicső, nagy rokon lelkekre!"-írja Zempléni Árpád egyik rövid versében. Menjünk hát mi is (észak-) keletre! Modellbemutatásunkat ezúttal egy tallini lánnyal folytatjuk. Ugyan írtunk már finn modellről, de észtről azonban még talán soha. Tiiu Kuik nem az akire azt mondjuk: "foglalkozása szupermodell", ám csendesen eldolgozgat a modellszakmában, és ott van a kifutókon, a kampányokban, és esetenként a reklámokban is. Tiiu első ránézésre nem az a kiköpött észt, mégis jó, ha emlékszünk rá, ki tudja hol látjuk még. Esetleg Budapesten? ( 18+)


 

Különleges esemény házigazdája lehet hazánk 2012-ben

A kormány legutóbbi ülésén döntött arról, hogy 2012-ben Magyarország ad otthont a Finnugor Népek VI. Világkongresszusának, várhatóan szeptember hónapban. A három napos kiemelkedő jelentőségű kulturdiplomáciai eseményre 450 résztvevőt várnak. A rendezvény tervezett helyszíne Siófok. Szőcs Géza kultúrális államtitkár szerint pedig rokonainkat Türkmenisztánban kellene keresni.

Tartalom átvétel