Maláriavírust adtak be gyerekeknek Bécsben
Maláriavírussal fertőztek meg intézeti gyerekeket pszichiátriai terápiás módszerként az 1960-as években Bécsben egy volt növendék állítása szerint. A ma 63 éves Wilhelm J. az ORF közszolgálati rádiónak nyilatkozva azt mondta, 16 éves korában a bécsi egyetem pszichiátriai intézetében egy hónapon át úgynevezett "maláriakúrát" kapott, miután pszichés betegséget állapítottak meg nála. Az oltás után két héten át 42 fokos láza volt.
.jpg)
A riport után egy másik volt növendék is megkereste a rádiót, azt állítva, hogy 1961-ben őt is beoltották a kórokozóval. Az egyetemi klinika egy volt munkatársa a rádiónak azt mondta, valóban alkalmaztak "lázkúrákat" az intézetben az 1960-as közepén is, annak ellenére, hogy az a tudomány akkori állása szerint már meghaladott módszer volt. A "maláriakúrát" Julius Wagner-Jauregg találta fel a szifilisz kezelésére, és 1927-ben Nobel-díjat kapott érte. A kezelés célja az volt, hogy a láz megölje a szifilisz kórokozóját. Hogy a szervezetbe juttatott maláriavírust kordában tartsák, a betegnek eközben kinint adtak. A későbbi években pszichiátriai kezelésként is alkalmazták a kúrát.
1964-ben, Wilhelm J. esetének idején már mindenképpen elavult módszer volt - mondta az intézet egykori munkatársa, Bernd Küfferle. Küfferle feltételezése szerint páciensekben akarták életben tartani a vírust, hogy a kórháznak legyen belőle. Wilhelm J. úgy véli, a klinikai diagnózis nem állta meg a helyét, és valójában meg akarták büntetni őt, amiért haza akart menni. Mint mondta, nem védekezett, mert megfenyegették, hogy a zárt osztályra utalják és lekötözik. Elmondása szerint még évtizedekkel később is lázrohamai voltak. Ezt egy osztrák szakértő kétségesnek tartja.
Az eset súlyát növeli, hogy az elmúlt mintegy egy évben több intézeti bántalmazási és szexuális visszaélési ügy is napvilágra került a korábbi évtizedekből Bécsben. A bécsi nevelőintézeti visszaélések feltárására létrejött bizottság vizsgálatot indított az ügyben. Michael Häupl bécsi polgármester kijelentette, megpróbálnak kártalanítani mindenkit, akiről bebizonyosodik, hogy ilyen kezelésnek vetették alá. Hangsúlyozta, elsőként tisztázni kell, hogy valóban történtek-e ilyen esetek. Häupl szerint azt is tisztázni kell, hogy akkor bűntényről, vagy pedig elavult kezelési módszerről volt-e szó.
Forrás: MTI
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
IWIW























...magyarul nem tetszik. Ez a lényeg. A szerzőnek se tetszik, hogy zavgyvság az egész mozgalom.
Remélem ezt az irományt csak viccnek szánta szerzője. Nem nagyon lehet komolyan venni. Elég ostoba a nyelvezete és a tartalma is egy nagy zagyvaság
A vicc az, hogy kormányváltás előtt még épphogy, szerényen, de nőtt a GDP, most meg jön a recesszió.
Januártól a fizetésünk kevesebb lesz, mellé pedig...
Növekedés? Aki nyitott szemmel jár, az mindent lát, csak növekedést nem...
Normális ember már azt sem hiszi el ezeknek, amit kérdeznek.
Lehet van ebben valami, mert épp egy napja írta egy kedves lengyel ismerősöm, hogy Michnik miatt nem érdemes aggódni, mert otthon se valami népszerű. Egyből...
A Gazeta Wyborcza-t Lengyelorszagban csak voice of Israelnek becezik. Legalabbis lengyel barataim szerint. Es ezt nem most mondtak nekem, hanem 1-2 ev...
Jó fotó, tetszik nekem is...
mindig hallgatom.
Mondjuk, egy órás beszélgetés. Megítélni, vagy megismerni őt a szerepeiből nem lehet, mert a szerepeinél sokkal többet ké...
de jó lenne most érteni is ezt...