Skip to Content

Margitszigeti séta a Seres Fivérekkel

Nyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnekPDF változat
A Cancion del Mariachi szól. Jó zene! Pörgős, nagyon spanyolos. És kellően szenvedélyes, mint a három fiú, talpig feketében és egy szál gitárral a kezükben. A Seres fiúk: Antal, Krisztián és Róbert a Megasztár 5 zsűrije előtt is bemutatkoztak, a Fivérek nevű zenekarukkal együtt.

Hallottam a mesét a három fiúról, akiket az édesapjuk egy napon gitárral ajándékozott meg. „Drága fiaim, egy gitárra futja csak”- mondta az apa. Hogy megtudjam, hogyan is folytatódik tovább a történet, elindultam a Seres fivérek nyomába. A három fiú egyformán magas, egyformán tehetséges, és szemükben egyformán ott lobog valami éjszakai tűz, amikor a zenélésről kérdezem őket. Amikor pedig az életről: elindulásokról, bukásokról, sikerekről és kudarcokról, szerényen és mosolyogva válaszolnak.


Három szenvedélyes fiú és egy szál gitár

Ezt a történetet mindig el szoktuk mondani- kezd el mesélni a legidősebb Seres fiú, Anti. – A szüleink ajándéka volt egy gitár. Szegény hangszer, 50 éves volt már, és hiányzott is pár húrja.  De ott volt helyettük három szenvedélyes fiú, akik a felső E6-os nélkül is remekül elboldogultak a hangszeren.

Tehát zenével telt a gyerekkorotok: kötelező szolfézs, unalmas elmélet?

Távolról sem- nevetnek a fiúk, és egymást felválta válaszolnak. - Hallás után tanultunk meg játszani, soha nem jártunk zeneórákra. A nagybátyánk segített lefogni az első pár akkordot, de aztán hagyta a kezünket maguktól játszani. Megtörtént, hogy szinte ráfeküdtünk a gitárra, és hajnalokba nyúlóan játszottunk. Már egymásra sem kellett néznünk, úgyis tudtuk, melyikünk mire rezdül.

A gitár és ti ezek szerint az első perctől megtaláltátok egymást.

Néha volt dob is, és zongora- néz egymásra Robi és Krisztián, aztán Anti, a legidősebb fivér veszi át ismét a szót. – Az elején sokáig folklórt játszottunk, de azt nem kedveltük igazán, nem éreztük magunkénak. Sokkal inkább a finom szólamok, a letisztult elegancia az, ami közel áll hozzánk. A szakközépiskolában történt, hogy hallott engem játszani a színjátszó körben egy tanárnő. Ezt a különleges tehetséget fedezte fel. Aztán szóltam, hogy van két testvérem is, ugyanilyen tehetséggel, a tanárnő bólintott, hogy jöhetnek. Ekkor már Zorán, és Presser dalokat játszottunk, lírai zenét. Majd nemsokára jöttek saját dalok is. Először Krisztián irt, 16 évesen egy dalt: a Reményt.




Szólik Tibor dobos és Jámbor Béla basszusgitár


Latinos hangzás, spanyolos kinézet

A testvérek ezek után sok mindent kipróbáltak, szakmát tanultak, de a zene mindvégig ott kísérte őket az útjukon, akármerre is indultak. Mindig is fontosnak tartották, hogy a muzsikájuk igényes legyen, ezért később tanultak klasszikus és jazzgitározást, énektechnikát is. És jöttek az első fellépések, az első amatőr tehetségkutató versenyek- Erkel Diákünnepek, SZIN, stb - amiket a három fiú – mint a mesében- rendre megnyert. 12 éve vannak a pályán, hátuk mögött több, teltházas fellépéssel, zeneimádó közönséggel, akik megszerették a három latinos, fantasztikus énekhangot, és a húrokat elképesztő ügyességgel pengető ujjakat.

Igazán ritmusos, temperamentumos zene az, amit játszotok. Hogyan alakult ki később ez a zenei stílus, ami annyira jellemző rátok: latinos hangzás, spanyolos kinézet?
Lélekben ezt a vonalat képviseljük igazán. A Gipsy Kings csinál hasonlót, de ők latinos zenét játszanak, mi pedig inkább populáris latin muzsikát- felelnek a kérdésemre szinte egyszerre. Közben a tekintetem követi a három fiú egyszerre lendülő kezét a levegőbe. Mindegyiküknek hosszú, finom ujjaik vannak. De hisz kellenek is az akkordok lefogásához.


A Megasztár versenyen elhangzott „Vigaszom egy szál gitár” – egy igazán tüzes ritmusú dal, ami a Fivérek saját szerzeménye.

Igazán érdekelne, hogyan történik a zene és a szövegírás? Sétáltok valahol, és láttok, hallotok valamit, vagy épp kávézás közben ér egy impulzus, és gyorsan elő a papír, toll? A hangjegyek íródnak meg előbb, vagy a mondatok?
Ez igazán érdekes- néz egymásra Anti és Krisztián. Ebből megsejtem, hogy talán Robi nem szeret igazán sem zenét szerezni, sem szöveget írni. Nem tévedek. – A szövegeket egy közös barátunk írja– mondja Krisztián, - Anti pedig inkább a zenét szerzi hozzá. Nekem előbb meg kell lennie a zenének, amihez aztán értelmetlen, afféle halandzsa-szöveget énekelek, míg lassan értelme is lesz – mosolyog kisfiúsan. – Nálam ez fordítva van-, veszi át a szót Anti- én szinte bárhol inspirálódom, például takarítás közben is.  A porszívó hangja az én fülemnek egyenlő az E hanggal, a mikróé pedig a G-vel. De volt olyan is, hogy a vonat zakatoló hangjára vertem az ütemet a lábamra: tödödöm, tödödöm. És már kész is volt egy refrén, vagy egy verse. Megtörtént, hogy a Szeptember végén című verset olvasták mellettem, és azt vettem észre, hogy én nem úgy olvasom, mint ők: én énekelem.



Számos akadály után, a siker kapujában

A Megasztár 5 zenei tehetségkutató verseny az egyik fivér, Robi ötlete volt. Csilla, az együttes menedzsere jónak tartotta, a fiúk pedig – annak ellenére, hogy nem igazán szerették ez idáig az efféle versenyeket- rábólintottak. Hogy mit várnak tőle? Elsősorban ismertséget. – Ahhoz, hogy egy kezdő csapat teret kapjon, meg kell, hogy ismerjék. Telt házas közönség előtt játszunk, de nem mindegy 5 vagy 10 000 ember hall minket – mondja Tibor, a zenekar dobosa. – Mivel eddig nem volt lehetőség zenekaroknak is a bemutatkozásra, most kihasználtunk ezt a kedvező alkalmat.

A három gitár- virtuózon kívül kik alkotják még a Fivérek zenekart?

Szólik Tibor a dobosunk, mert nekünk nagyon kell az ütőhangszer, ez a váza az egésznek, és a két basszusgitáros: Jámbor Béla és Temesi Berci is oszlopos tagjai a formációnknak. Mert nem csak a frontemberek a fontosak, hanem ugyanilyen fontos a háttér is. Nélkülük nem menne az egész.

Egy kis alföldi városból, Szentesről indultatok. Számos akadályba ütköztetek, és bizonyára voltak nehézségek, míg idáig eljutottatok.

Az anyagi tőke mindig is nagy akadályt jelentett nekünk. Nemcsak a szegénységgel kellett megküzdenünk, más csaták is álltak előttünk. Számtalan akadályt kellett átugranunk, s ha az egyiket sikerült, hopp, itt volt máris egy újabb. A HIT! – így, csupa nagybetűvel. Csak a hit segített át mindenen, ami minket ért. Nekünk háromszorosan kellett küzdenünk. A származásunk miatt is értek bántások. De mi végig kitartottunk, keményen! Még akkor is, amikor este 6-tól reggelig esküvőkön, bálokon húztuk a talp alá valót. Ezt is úgy tudtuk csinálni, olyan kulturáltan és magas színvonalon, hogy amikor a vendégek ettek, megállt a kanál a kezükben. Mindig azt kérdezték tőlünk: „Miért vagytok még mindig itt, és nem a profi világban?”

A Fivérek felkészültek rá, hogy mindez most megváltozik, hisz az országos ismertség már elindult, és felismerik őket az utcán. Hogy innen már nincs visszaút, de ők nem is akarnak megfordulni. Hátuk mögött ott van már 12 év, szakmai múlt, a színpad. Nem idegen számukra egyik sem. Van bennük elég tehetség, és alázat, ami majd segíti őket az úton.



Wolner Annamari
Fotó: Ferenczy Kriszta