Skip to Content

Megnyílt a marcipánkészítő fellegvára

Nyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnekPDF változat

Tegnap délelőtt ünnepélyes keretek között Gundel Takács Gáborral nyitotta meg kapuit az új Szamos üzlet. A volt Tőzsdepalotában kialakított cukrászda és kávézó, illetve csokoládé manufaktúra a Szamos Gourmet Ház elnevezést kapta. A megnyitón bemutatták Artúrt, de egyúttal átadta csokoládéiskoláját a Szamos-család. A Vörösmarty téren található kávézóba nem csak a turistákat, hanem a magyarokat is várják.

Szegény sorsú gyermekből cukrászmilliárdos

Az apa nélkül nevelkedő szegény szentendrei szerb fiúcska – a kis Szavits Mladen – Szamos Mátyás éppen cukrásztanuló volt a nagyhírű Auguszt E. József Krisztina körúti üzletében. Egy szép napon – a harmincas évek elején – a céghez egy dán cukrász szegődött, aki megmutatta, hogy kellő kézügyességgel, figyelemmel és sok-sok gyakorlással a cukros-mandulás masszából, azaz a marcipánból csinos rózsákat lehet csinálni.

A kisinas elleste a tudományt és mivel jól csinálta, jó néhány rózsa készült az alatt a sok-sok évtized alatt.  A párizsi utcában egykoron saját cukrászdát nyitó Szamos Mátyás mára több mint kétszáz dolgozót foglalkoztató pilisvörösvári cég tulajdonosa. Családja, azaz gyermekei és unokái pedig szinte kivétel nélkül a cég dolgozói.  A Szamos üzlet birodalma a Gourmet Ház mellett további hat cukrászdából és 16 márkaboltból áll. A céget  Kelényi Gyula, Szamos Mátyás veje vezeti, felesége,fiai szintén a Szamosnál dolgoznak.  A receptek többsége az alapító leleményességének köszönhető.

Anschluss kizárva, de több fronton támadnak

Az új üzlet, a Gourmet-ház tulajdonképpen ötvözi mindazt, amit eddig a Szamos-üzletekben, kávézókban és cukrászdákban megtapasztalhattunk. A múlt századi –de napjainkban újra reneszánszát élő – barokkos eleganciát képviselő Szamos Gourmet Ház a klasszikus kínálat mellett elsősorban francia és az Osztrák-Magyar Monarchiára jellemző édességeket, illetve tányérdesszerteket kínál.

Az étlapon olyan egyszerű fogásokat találhatunk, mint a saláták és a bagettek,  továbbá gulyás, illetve egyéb hungarikumok is megtalálhatóak, no meg egy különlegesség, a chilis-csokis bélszín. A napi ebéd menü korlátozott mennyiségbe készül, szezonális és dél és három óra között kínálják, de a konyha egészen a reggeli óráktól estig a vendégek rendelkezésére áll.

A kívülről-belülről korhűen felújított épületbe lépve egy múlt-századi, hatalmas belterű, elegáns cukrászda és bolt fogadja a turistákat, továbbá az ide betérő magyarokat. A falon található Herendi porcelánképek – melyet Domé Eszter készített-  pazar odaadásról és igényes ízlésről tanúskodnak, de nem ez az egyetlen hely ahol – a menü mellett – hungarikumokkal találkozhatunk, hiszen a csokoládémanufaktúra oldalában egy ajándékboltot is nyit a Szamos-család, melyben sok ismert hazai különlegességet, - Zwack-italokat, Tokaji aszút, libamájat –azaz mindent, amiről egy külföldinek eszébe juthat Magyarország – forgalmaznak majd.

A Szamos család új üzletének célja, hogy megtalálja a helyét a kisgyermekes anyuka, továbbá a laptopos üzletember is. Az árak ugyan inkább utóbbinak adnak lehetőséget az esztelen szórakozásra, de minden bizonnyal rengeteg külföldi fog gasztronómiai körutazást tenni az egyébként turisztikailag rendkívül frekventált helyen fekvő Szamos Gourmet Házban.

Csokoládé kurzus egy francia kishölgy társaságában

Az új üzletben januártól indulnak majd a csokoládéiskola mesterkurzusai, ahol a részvevők a bonbonkészítésbe kóstolhatnak bele, megismerhetik az autentikus régi, és a legmodernebb mai eszközök használatát, technológiát és a mesterfogásokat. A tanfolyamok között lesznek villámgyors és alaposabb képzések angol és magyar nyelven is.

A tanfolyamok néma kritikusa mindenképpen az életnagyságú csokoládés lány lesz, aki Jeanne Étienne Liotard, XVIII.századi festő ecsetjéből maradt fenn az örökkévalóságnak. A lelkes marcipán készítő gárda, melynek több alkotása is látható Szentendrén a majd’ 165 cm magas alakot több mint 800 órás munkával 70 kiló marcipánból készítette el. A "szép csokoládés lány" alakja egyébként valós, már-már történelmi. 1742-ben a svájci származású francia festőművész Jean-Etienne Liotard Velencébe érkezett, hogy  portrékat fessen Mária Terézia királynőről és családjáról. Velencében Nandl Baldauf udvarhölgyhöz került, aki minden reggel egy csésze csokoládéval kínálta. Ez olyan hatással volt Liotardra, hogy az ő portréját is  megfestette. Az eredeti festmény a Zwinger Palotában, Drezdában található.

A csokoládés lány azonban nem csak a művészre, hanem  munkaadójára is mély benyomást tett, hiszen a dietrichsteini herceg lett férje 25 évnyi titkos szerelem után.

Artúr, a nyolckarú segédmunkás

Artúr a megnyitó egyik legnagyobb szenzációjának számító újdonság, a kis élelmiszeripari robot. A mosolygós fejjel ellátott négykarú gép dolga, hogy a csokoládékban üreget csináljon. A folyamatosan forgó formákban például csoki télapót, nyuszit, vagy éppen bárányt tud gyártani. A bolygatógép leleplezése egyébként sikeres volt, beindítását követően, mint a kisangyal úgy dolgozott.

A Szamos Gourmet Ház megnyitóján a család mind a négy generációja jelen volt – mondta el Kelényi Gyula, a Szamos cégbirodalom vezetője, és egyik tulajdonosa. Az alapító Szamos Mátyás 90 éves felesége és dédunokái egyaránt itt voltak ezen a számunkra fontos napon. Úgy érezzük, az új üzletünkben benne van minden, ami Szamos, az értékek, amelyeket képviselünk. A kézzel készült bonbon, sütemények, marcipánok, minden a legjobb anyagokból és minőségben készítve, ezek olyan értékek, amelyeket büszkén vállalunk.”

Forrás: Melano