Negyedszázados lett az Erasmus csereprogram
Idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját az Európai Unió Erasmus programja, amely az Európai Bizottság értékelése szerint a világ legsikeresebb hallgatói csereprogramja. A program 1987-es létrehozása óta közel hárommillió egyetemi és főiskolai hallgató tanulhatott vagy dolgozhatott gyakornokként külföldön. Maradandó benyomások és új távlatok – 25 éves az Erasmus mottóval Az EU ünnepi rendezvénysorozatot tart, amelyet Andrula Vasziliu oktatásügyért, kultúráért, többnyelvűségért és ifjúságpolitikáért felelős biztos nyitott meg.

A program aktualitását mutatja, hogy központi részévé vált a fiatalok munkanélküliségének leküzdésére irányuló uniós stratégiának, amelyet a tagországok állam-, illetve kormányfői is megvitatták hétfői brüsszeli találkozójukon. Az évfordulóval kapcsolatban José Manuel Durao Barroso európai bizottsági elnök úgy nyilatkozott: "Az Erasmus hatása kimagasló, nemcsak az egyéni hallgatókra, de az európai gazdaság egészére nézve is. Támogatja a magas színvonalú oktatást és a korszerű felsőoktatási rendszereket; az egyetemek és a munkáltatók szorosabb kapcsolatának elősegítésével pedig hozzájárul a munkaerő-piaci készségkereslet és -kínálat összehangolásához. A program önbizalmat ad és lehetőséget kínál a fiataloknak, hogy olyan országokban dolgozzanak, ahol megfelelő munkahelyek állnak rendelkezésre, és ne ragadjanak ott olyan munkaerőpiacokon, ahol nincs szükség az általuk megszerzett képesítésekre."
Vasziliu az Európai Bizottság közleménye szerint azt emelte ki, hogy "az Erasmus egyike az Európai Unió legnagyobb sikertörténeteinek: a legismertebb és a legnépszerűbb programunk". A csereprogram "lehetővé teszi a hallgatók idegennyelv-tanulását, és készségeik (mint például az alkalmazkodóképesség) fejlesztését, ami javítja elhelyezkedési esélyeiket. Arra is alkalmat ad, hogy hallgatók és oktatók betekinthessenek más országok felsőoktatási rendszerébe, és hazavihessék az ott bevált elgondolásokat. Több országban jóval több Erasmus helyre van igény, mint amennyi rendelkezésre áll. Többek között ezért akarjuk az új oktatási, képzési és ifjúsági programunk keretében bővíteni a részvételi lehetőségeket."
A program 1987-es indításakor 3244 vállalkozó szellemű egyetemi és főiskolai hallgató szerezhetett tanulmányi tapasztalatokat a résztvevő 11 ország egyikében. Jelenleg 33 ország vesz részt a programban – a 27 uniós tagállam, valamint Horvátország, Izland, Liechtenstein, Norvégia, Svájc és Törökország. Idén több mint 250 ezer hallgató részesül az Erasmus program támogatásában. A legnépszerűbb célállomás Spanyolország, Franciaország, az Egyesült Királyság, Németország és Olaszország, a legtöbb Erasmus ösztöndíjast pedig várhatóan Spanyolország, Franciaország, Németország, Olaszország és Lengyelország küldi. Tanárok és más felsőoktatási dolgozók szintén részesülhetnek uniós támogatásban ahhoz, hogy külföldön oktassanak vagy képzést tartsanak; 2010 és 2011 folyamán közel 40 000-en kaptak erre lehetőséget.
A 2007 és 2013 közötti időszakra az Európai Unió közel 3 milliárd eurót irányzott elő az Erasmus program támogatására.
Forrás: MTI
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
IWIW























...magyarul nem tetszik. Ez a lényeg. A szerzőnek se tetszik, hogy zavgyvság az egész mozgalom.
Remélem ezt az irományt csak viccnek szánta szerzője. Nem nagyon lehet komolyan venni. Elég ostoba a nyelvezete és a tartalma is egy nagy zagyvaság
A vicc az, hogy kormányváltás előtt még épphogy, szerényen, de nőtt a GDP, most meg jön a recesszió.
Januártól a fizetésünk kevesebb lesz, mellé pedig...
Növekedés? Aki nyitott szemmel jár, az mindent lát, csak növekedést nem...
Normális ember már azt sem hiszi el ezeknek, amit kérdeznek.
Lehet van ebben valami, mert épp egy napja írta egy kedves lengyel ismerősöm, hogy Michnik miatt nem érdemes aggódni, mert otthon se valami népszerű. Egyből...
A Gazeta Wyborcza-t Lengyelorszagban csak voice of Israelnek becezik. Legalabbis lengyel barataim szerint. Es ezt nem most mondtak nekem, hanem 1-2 ev...
Jó fotó, tetszik nekem is...
mindig hallgatom.
Mondjuk, egy órás beszélgetés. Megítélni, vagy megismerni őt a szerepeiből nem lehet, mert a szerepeinél sokkal többet ké...
de jó lenne most érteni is ezt...