Rekordok a Mesemaratonon
Arany János műveiből szervez maratoni felolvasást szerdán a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont és a Cimbora Gyermekek Klubja. Már a jelentkezők számával is megdöntötte eddigi rekordját a negyedik alkalommal sorra kerülő Mesemaraton, amelynek központi helyszíne a csíkszeredai városi könyvtár lesz.
"Örülnénk, ha minél több település kapcsolódna be a nagy közös olvasásba otthoni helyszínen. Csak annyit kérünk, hogy jelezzék az órát, és helyet, utólag pedig, hogy hányan olvastak fel és néhány fotót, hogy minden résztvevőt besorolhassunk a felolvasó maraton stafétaváltói közé, és elküldhessük a rendezvény alkalmi könyvjelzőit" – mondta el a szervező, László Judit az Udvarhelyi Hírportálnak.
Eddig hat ország 73 településéről, Erdély hét megyéjéből jelezték, hogy bekapcsolódnak a nagy közös felolvasásba. A maratonra az egytanerős kis vidéki iskoláktól a főgimnáziumokig nagyon sokan jelentkeztek - írja a Hargita Népe című megyei napilap keddi számában. Szép számban kapcsolódnak be az egésznapos programba könyvtárak, óvodák és egyházközségek nőszövetségei, bibliaórás csoportok, egyéni jelentkezők, továbbá baba-mama- és nyugdíjas klubok olvasást kedvelő tagjai, amatőr színjátszócsoportok színészei, sőt hivatásos színtársulatok is az olvasást fontosnak tartók között lesznek.
Az Udvarhelyi Hírportál az eddigi felolvasó napokról azt írja, hogy a 2009-ben útjára indított Mesemaraton fő célja, minél többek bevonása a olvasásba. Minden évben kiválasztják a magyar irodalom egy-egy jeles képviselőjét. Tavaly Jókai Mór műveiből tartottak maratont, az idén pedig Arany János előtt tisztelegnek, a költő halálának 130 évfordulója alkalmából.
A tavalyi Mesemaratont három országban, 7 erdélyi megyében és 44 településen szervezték meg és több mint hatezren olvastak fel Jókai Mór műveiből.
Forrás: MTI
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
IWIW























...magyarul nem tetszik. Ez a lényeg. A szerzőnek se tetszik, hogy zavgyvság az egész mozgalom.
Remélem ezt az irományt csak viccnek szánta szerzője. Nem nagyon lehet komolyan venni. Elég ostoba a nyelvezete és a tartalma is egy nagy zagyvaság
A vicc az, hogy kormányváltás előtt még épphogy, szerényen, de nőtt a GDP, most meg jön a recesszió.
Januártól a fizetésünk kevesebb lesz, mellé pedig...
Növekedés? Aki nyitott szemmel jár, az mindent lát, csak növekedést nem...
Normális ember már azt sem hiszi el ezeknek, amit kérdeznek.
Lehet van ebben valami, mert épp egy napja írta egy kedves lengyel ismerősöm, hogy Michnik miatt nem érdemes aggódni, mert otthon se valami népszerű. Egyből...
A Gazeta Wyborcza-t Lengyelorszagban csak voice of Israelnek becezik. Legalabbis lengyel barataim szerint. Es ezt nem most mondtak nekem, hanem 1-2 ev...
Jó fotó, tetszik nekem is...
mindig hallgatom.
Mondjuk, egy órás beszélgetés. Megítélni, vagy megismerni őt a szerepeiből nem lehet, mert a szerepeinél sokkal többet ké...
de jó lenne most érteni is ezt...