Sportoló plüssmackókkal népszerűsítenék a mozgást
Harminckét, különféle sportágat űző macival gyarapodott a Rákóczifalván lévő Macimúzeum a közelgő londoni nyári olimpia alkalmából. A sportmezbe öltöztetett játékmackók a Magyar Olimpiai Bizottság támogatásával hamarosan hosszú útra kelnek, előbb az ország plázáiban, illetve sportrendezvényeken mutatkoznak be a nagyközönségnek, végül kiutaznak az ötkarikás világesemény színhelyére, a brit fővárosba.

"Kezdeményezésünkkel a sport fontosságára kívánjuk felhívni a figyelmet elsősorban a gyerekek körében, és próbáljuk ily módon a rendszeres testmozgásra ösztökélni őket, mert úgy tapasztalom, hogy egyre kevesebbet mozognak, és mind több időt töltenek a számítógépek előtt" - mondta el Balázs Antal, a Szolnok melletti kisvárosban lévő múzeum alapítója és működtetője szerdán az MTI-nek.
A sportoló mackókat három hónap alatt készítette el Urbánné Kelemen Rózsa. Balázs Antal szerint ebben az alkotó munkában az volt a kihívás, hogy a macikkal egy-egy sportágra jellemző mozdulatát produkáljanak. A kalapácsvető például a szer eldobása előtti pillanatban hátra dőlve pózol, az úszó a fejét a hullámok között kifelé fordítja, és karját emeli a gyorsúszás tempója közben, a kajakozó a lapátját lendületet véve tartja melle előtt. Külön fejtöréssel járt, hogy a sportágra jellemző öltözetet, sportszereket miből csinálják meg. Így a vívó sisakjának finom szövésű fémhálóját egy teaszűrőből, a versenykerékpárt vékony drótból formázták meg. Az átlagosan 30-35 centi magas macik közül a kosárlabdázó jó egy fejjel kiemelkedik, míg a súlyemelő szemmel láthatóan testesebb a többieknél.
A sportoló játékmacik utazásuk során találkoznak majd sportáguk hazai kiválóságaival, az olimpiára készülő felnőtt versenyzőkkel, akiktől kézjegyet kapnak emlékül. A 2006-ban megnyílt rákóczifalvi múzeumban 700-750 játékmackó látható, emblematikus tagjai a kuruc viseletet hordozók, vagy a nagyvilág legkülönbözőbb helyeit felkereső utazó macik.
A képen látható mackó már a múzeum lakója, köpenye a Vasas Vízilabda Csapat edzője, Földi László által dedikált és a csapat által aláírt labdával pózol.
Forrás: MTI
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
IWIW























...magyarul nem tetszik. Ez a lényeg. A szerzőnek se tetszik, hogy zavgyvság az egész mozgalom.
Remélem ezt az irományt csak viccnek szánta szerzője. Nem nagyon lehet komolyan venni. Elég ostoba a nyelvezete és a tartalma is egy nagy zagyvaság
A vicc az, hogy kormányváltás előtt még épphogy, szerényen, de nőtt a GDP, most meg jön a recesszió.
Januártól a fizetésünk kevesebb lesz, mellé pedig...
Növekedés? Aki nyitott szemmel jár, az mindent lát, csak növekedést nem...
Normális ember már azt sem hiszi el ezeknek, amit kérdeznek.
Lehet van ebben valami, mert épp egy napja írta egy kedves lengyel ismerősöm, hogy Michnik miatt nem érdemes aggódni, mert otthon se valami népszerű. Egyből...
A Gazeta Wyborcza-t Lengyelorszagban csak voice of Israelnek becezik. Legalabbis lengyel barataim szerint. Es ezt nem most mondtak nekem, hanem 1-2 ev...
Jó fotó, tetszik nekem is...
mindig hallgatom.
Mondjuk, egy órás beszélgetés. Megítélni, vagy megismerni őt a szerepeiből nem lehet, mert a szerepeinél sokkal többet ké...
de jó lenne most érteni is ezt...