Szembe megyünk Szent István intelmeivel?
"Legnagyobb királyi ékesség, az én tudásom szerint, a királyelődök után járni, a szülőket utánozni. Aki ugyanis megveti, amit megszabtak atyai elődei, az isteni törvényekre sem ügyel.Mert az atyák azért atyák, hogy fiaikat gyámolítsák, a fiak pedig azért fiak, hogy szüleiknek szót fogadjanak. Aki atyjával szemben áll, Isten ellenségének áll. Mert minden engedetlen Istennel áll szemben. És az engedetlenség szelletje a korona virágait szórja szerte. Az engedetlenség valójában pestis az egész királyságban"-írja Szent István az Imre Herceghez intézett intelmeiben. Félő, hogy apáink generációja megfeledkezett az 1000 éves igazságról és hagyja veszni az országunknak egykoron bőséges kenyeret adó magyar autóbuszgyártást.
A probléma közhelyszerű és közismert. Az autóbuszok átlagéletkora Közép-Európában a legnagyobb, műszaki állapotuk lehangoló, egyiket-másikat a Nemzeti Közlekedési Hatóság nem is engedhetné forgalomba. A foghíjassá vált autóbuszparkot –alkatrész-utánpótlás híján – nem tudja megfelelő állapotban fenntartani a fővárosi tömegközlekedési társaság, még akkor sem, ha nagyon akarná.
Idén ugyan egy tucat használt brüsszeli autóbusz érkezett a vállalathoz, de ha ennyi lesz az éves beszerzés, akkor év végére komoly problémák adódhatnak. Az idei telet ugyanis aligha fogja átvészelni zavartalanul a fővárosi társaság. A helyzetet jól érzékelteti, hogy már a 2009-es őszi iskolakezdéskor is alvállalkozóktól kellett autóbuszokat bérelnie a BKV-nak, hogy a vonalakat megfelelő számú autóbusszal tudja ellátni. A 16 éves átlagéletkor feletti autóbuszok lecserélésére becslések szerint 50-60 milliárd forint kellene, azonban úgy tűnik ez az összeg nincs belekalkulálva sem az idei, sem a jövő évi költségvetésbe. A kormány a legfrissebb hírek szerint 9 milliárddal menti a fővárosi közlekedési vállalatot és mindeközben 300 milliót költ idén az augusztus 20-ai ünnepségekre.
A szakértők által javasolt 50-60 milliárdnak akár a fele is elég lenne a hazai autóbuszgyártók megmentésére és az állami megrendelés némileg ösztönözné a belső piacot, munkahelyeket tartana meg, sőt, akár újakat is teremthetne. Jól hangzik ugye? Főleg, ha azt nézzük, hogy ismét lassul a gazdaság, szerényebb a GDP-adat, világszerte kialakulóban van egy újabb recesszió.
Az augusztus 20-ai rendezvények 300 milliójából hat új autóbusszal gazdagodhatna a BKV és vele együtt a fővárosi utazóközönség is, mely megközelítőleg a z éves GDP 58%-át állítja elő évente. Fel kell végre fogni, hogy a magyar autóbuszgyártás nem visel el egy újabb válságot. A Gyurcsány-csomag, a több éve elmaradó volán tenderek, az Orbán-kormány késlekedő közlekedésreformja, a fővárosi beszerzések hiánya elveszi a maradék levegőt is a piac elől. 2011 első félévében mindössze 109 autóbuszt talált gazdára, összehasonlításban a területileg és lakosságilag hasonló Csehországban pedig legalább 400-450 darab.
A kaposvári-, illetve budapesti telephellyel rendelkező, legalább 8500 buszt legyártó NABI, illetve a már 900. kocsit összeszerelő Credo és a volánok körében egyre népszerűbb Ikarus ugrásra készen áll, hogy a fővárosi, illetve a vidéki igényeket kielégítse.
Ha volt pénz a Mol-részvények visszavásárlására illetve az adócsökkentésre, akkor legalább éves szinten 30 milliárdot ( de akár csak 300 milliót) félre lehetne tenni autóbuszbeszerzésekre. A hírek szerint azonban személyi problémák miatt leálltak az idei volán tenderek, maréknyi használt busz vesz a BKV és most, nyár végén sem látni az alagút végén.
Akik hagyják atyáik örökségét elveszni, azok szembe mennek Szent István intelmeivel és eltékozolják azt a hatalmas örökséget, amelyet évtizedek alatt gyűjtöttek össze az autóbuszgyártásban dolgozó szakembereink -ha úgy tetszik-, elődeink.

Ikarus 187

Credo Citadell 12

NABI Sirius

MJT L23-02D

S91
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
IWIW























...magyarul nem tetszik. Ez a lényeg. A szerzőnek se tetszik, hogy zavgyvság az egész mozgalom.
Remélem ezt az irományt csak viccnek szánta szerzője. Nem nagyon lehet komolyan venni. Elég ostoba a nyelvezete és a tartalma is egy nagy zagyvaság
A vicc az, hogy kormányváltás előtt még épphogy, szerényen, de nőtt a GDP, most meg jön a recesszió.
Januártól a fizetésünk kevesebb lesz, mellé pedig...
Növekedés? Aki nyitott szemmel jár, az mindent lát, csak növekedést nem...
Normális ember már azt sem hiszi el ezeknek, amit kérdeznek.
Lehet van ebben valami, mert épp egy napja írta egy kedves lengyel ismerősöm, hogy Michnik miatt nem érdemes aggódni, mert otthon se valami népszerű. Egyből...
A Gazeta Wyborcza-t Lengyelorszagban csak voice of Israelnek becezik. Legalabbis lengyel barataim szerint. Es ezt nem most mondtak nekem, hanem 1-2 ev...
Jó fotó, tetszik nekem is...
mindig hallgatom.
Mondjuk, egy órás beszélgetés. Megítélni, vagy megismerni őt a szerepeiből nem lehet, mert a szerepeinél sokkal többet ké...
de jó lenne most érteni is ezt...