Skip to Content

Szik Juliska Egerbe szerződött

Nyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnekPDF változat

Az egri Gárdonyi Géza Színházhoz szerződött Szik Juliska. A Kaposvárott diplomát szerzett színésznő az emúlt időszakban szabadúszóként dolgozott. A több fiatalt is leszerződtető színház társulatának egyik ambiciózus, tehetséges tagja lesz a 26 éves színésznő.


A korábban forráshiánnyal küszködő Gárdonyi Géza Színház előadásaira kétszer annyian váltottak bérletet az új 2011/2012-es évadra, mint korábban. A széles repertoárnak köszönhetően új tagokkal bővül a társulat, a Pesti Magyar Színház Akadémiájáról öten érkeznek: Bánfi Kata, Nagy Barbara, Nánási Ágnes, Endrédi Gábor és Radvánszki Szabolcs. A mostani évadtól kezdve az egri színház társulatának tagja még Káli Gergely, Ozsgyáni Mihály, Marjai Virág, valamint a Kaposvári Egyetemen végzett Nagy Karina és Szik Juliska.

A fiatalokkal frissülő Gárdonyi Géza Színház kétségtelenül ambiciózus színészeket szerződtetett le. „Mióta megtapasztaltam, hogy egy jó előadás mennyire sokat képes adni a közönségnek, már inkább azt érzem, hogy adni szeretnék azzal, hogy a színpadon állok“ (Ellenfény,2008 4-5) – nyilatkozta Szik Julsika, aki karrierjét a nagy sikerű Pesti Barnabás Szakközépiskola drámatagozatának Lakókocsi c. darabjával kezdte, majd felvételizett a Kaposvári Egyetemre ahol 2008-ban diplomázott le.  Szerepelt a Rusznyák Gábor rendezte Marat/Taram-ban és a Bíborszigetben, korábban pedig a Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház stúdióját is elvégezte, ahol a Bob herceg című darabban, a Régimódi történetben és Az ember tragédiájában is látható volt. Szabadúszóként a Budapesti Kamara Színház Mocorgó című előadásában, a Centrál Színház Legénylakásában és a Nyavalyások című musicalban is játszott.

A hírek szerint Szik Juliska a Ludas Mátyásban kapott szerepet és már leköltözött Egerbe, hogy részt vegyen a soron következő próbákon.

Forrás: Melano