A szuverenitás bármikor visszakérhető
Klaus Budapesten, a Visegrádi Négyek találkozóján reagált az Európai Bizottság elnökének, Jose Manual Barroso szavaira, aki egy beszédében hangsúlyozta, hogy az EU még erősebb integrációt kíván, hogy az euró válságot képes legyen kezelni. A cseh elnök szerint Barroso nagyot tévedett.

„Nagyon nem értek egyet Barrosoval. Tudom, hogy tragikusan rossz ötletet adott” –jelentette ki az euro szkeptikus cseh elnök. „Európa jelenlegi problémái pontosan az erős integráció miatt keletkeztek, ez eléggé egyértelmű”- folytatta. „ Barroso semmi egyébbel nem áll elő, int hogy az erősebb Európa iránti vágy okozta problémákat ne tudjuk saját magunk kezelni, hanem adjuk még nagyobb teret nekik a próbálkozásokra”- tette hozzá Klaus. A cseh elnök szerint ez rossz megoldás lenne, elégedetlenségének pedig egy kisebb hallgatóság előtt adott hangot a Visegrádi Négyek találkázóján.
Másfajta nézetet képvisel az EU-elnökségé ellátó Lengyelország köztársasági elnöke, Bronislaw Komorowski, aki szerint a krízis egyedül egy mélyebb integrációval és nagyobb fiskális fegyelemmel kezelhető. „ Ne felejtsük el, hogy a krízis kezelése mellett nagyobbá kell tennünk az EU-t.
Komorowski szerint nem az új tagok tehetnek az euró válságról, hiszen annak előjeleit elsősorban a régi tagállamoknál láthattunk, az újak nagy része pedig nem tagja az euró zónának. A szlovák elnök, Ivan Gasparovic szerint az EU-tagok nem adták fel szuverenitásukat, csupán kölcsön adták azt, de ha úgy kívánják, vissza is kérhetik.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
IWIW























...magyarul nem tetszik. Ez a lényeg. A szerzőnek se tetszik, hogy zavgyvság az egész mozgalom.
Remélem ezt az irományt csak viccnek szánta szerzője. Nem nagyon lehet komolyan venni. Elég ostoba a nyelvezete és a tartalma is egy nagy zagyvaság
A vicc az, hogy kormányváltás előtt még épphogy, szerényen, de nőtt a GDP, most meg jön a recesszió.
Januártól a fizetésünk kevesebb lesz, mellé pedig...
Növekedés? Aki nyitott szemmel jár, az mindent lát, csak növekedést nem...
Normális ember már azt sem hiszi el ezeknek, amit kérdeznek.
Lehet van ebben valami, mert épp egy napja írta egy kedves lengyel ismerősöm, hogy Michnik miatt nem érdemes aggódni, mert otthon se valami népszerű. Egyből...
A Gazeta Wyborcza-t Lengyelorszagban csak voice of Israelnek becezik. Legalabbis lengyel barataim szerint. Es ezt nem most mondtak nekem, hanem 1-2 ev...
Jó fotó, tetszik nekem is...
mindig hallgatom.
Mondjuk, egy órás beszélgetés. Megítélni, vagy megismerni őt a szerepeiből nem lehet, mert a szerepeinél sokkal többet ké...
de jó lenne most érteni is ezt...