Skip to Content

Temérdek fesztivál várja a turistákat Lengyelországban

Nyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnekPDF változat
A nyár kellős közepén vagyunk, és bizonyára már mindenki nagyon jól tudja, hogy merre, és hova fog menni pihenni. A szabadságolások egy része azonban még csak most kezdődik, ezért gondoltunk azokra is, akiknek még halványlila gőzük sincs, mit lehetne tenni kikapcsolódás gyanánt. A cél persze egyszerű: kevés pénzből, jó programokkal, lehetőleg víz közelben lehessen eltölteni külföldön pár napot. Csehország után, most jöjjön a testvéri Lengyelország!
Hamarosan záruló fesztiválok, események:

Nemzetközi Jacht Fesztivál

Minden évben a Balti-tengeren a baltik országok ( Németországtól – Svédországig) hatalmas vizi találkozót rendeznek. Ennek két állomása Lengyelországban is megtalálható lesz 2010. július 8-11. között Gdanskban, illetve július 13-15. között Swinoujscie-ben. Ez alatt az idő alatt rengeteg csodálatos yachtot lehet megsimogatni, és lesz alkalom különböző koncerteken zenére lazulni, avagy kiheverni a tengeri betegséget.

Részletek>>>

 



Más hangok Art’n’Music Fesztivál

A Más Hangok Fesztivál egy zenei koncertekkel vegyített, kiállításokat is kínáló programsorozat, mely 2010. július 9-13.-a között két ország, két különböző városában, Lublinban (Lengyelország) és Lvov-ban ( Ukrajna). Fellép a Giulia y los Tellarini (Spanyolország), Harmonia, Raz Dwa Trzy and Voo Voo ( Lengyelország) , Dubioza Kolektiv (Bosnia és Herzegovina), Balkan Beat Box (USA, Israel), Kwiteń (Ukraine), Liu Fang (China). A koncertek mellett az ide érkezők megtekinthetik  olyan alkotók kiállításait tekinthetik meg, mint Ryszard Horowitz, Andrzej Świetlik, Tomasz Sikora, Andrzej Dudziński and Jacek Poremba (fotó ), Krzysztof Rumowski és a többi…


Több info itt>>>


Már futó, vagy hamarosan induló programok:

Nemzetközi Poszter Binennálé

2010. június 6 - augusztus 31.-ig tartó fesztivál már 22. éve kerül megrendezésre Varsóban. A Poszter Múzeumban (A lengyel főváros Wilanow elnevezésű kerületében található) több kategóriában nyertes alkotásokat állítanak ki: kulturális, szociális, reklám, és Arany minősítésű posztereket. Idén a Chopin év kapcsán több ezzel kapcsolatos plakátot lehet majd megtekinteni.


736 kilométer

Július 12-29. között megrendezésre kerülő rendezvény két közép-európai várost kapcsol össze: Gdanskot és Prágát. Ez alatt az idő alatt művészek indulnak neki keletről nyugatnak, és több városban megállnak ( pl. Lwówek Śląski or Nové Město pod Smrkem ). A „megállóhelyeken“ a kortárs műveszet, és saját, aktuális alkotásaikat mutatják be.


A grunwaldi csata 600.-ik évfordulója


A 600.-ik évforduló alkalmából július 15-18. között a csata törtélemi rekonstrukciójára kerül sor, melynek eredeti, “igazi verzója” 1410 július 15.-én volt, Grunwald falucskájában, ahol a lengyel-litván seregek a német hercegségek felett győzelmet arattak, melynek köszönhetően Lengyelország erősebb pozícióba került Európában.

www.grunwald600.pl



Malbork ostroma

A következő szintén történelmi színezetű esemény július 22-25. között kerül megrendezésre, ugyanis itt tarjták a „Malbork ostorma“ elnevezésű rendezvényt, melyben a turisták és Malbork lakosai könnyedén és kellemesen ismerkedhetnek meg a lengyel középkor történetével. Mint minden évben, most is a vár falain megjelennek a keresztes lovagok, akik a grunwaldi vereség útán próbálják megvédeni a várat. Mint minden évben Jagelló király győztes seregei megpróbálják a várat bevenni. És mint minden évben, most sem tudni, ki fog győzni. Idén még több lovas katona fog szerepelni, még több fény és füst várható.

www.oblezenie.malbork.pl


Nemzetközi film Fesztivál Era New Horizons


Tizedik éve rendezik meg július 22-augusztus 1. között Wrocławban a nemzetközi film fesztivált. A filmszemle a nemzetközi filmek bemutatásán, ill. Versenyeztetésén túl hivatott új “horizontokat” látószögeket felfedezni a filmgyártásban és ezeket bemutatni az ide látogatóknak. A hagyományos versenyszekciók mellett olyan kategóriákban is versenyeznek az alkotások, mint a Nemzetközi Rövid Filmek Versenye, az Új Lengyel filmek versenye, és a az Európai Rövid filmek versenye. Idén olyan alkotók műveit mutatják be, mint például Jerzy Has, Jean-Luc Godard, Stephen és Timothy Quay ill. Daniela Szczechura, ill. Török filmművészeti alkotások.

Több infó itt>>>




Globalitca Kulturális Világfesztivál

Ez a multikulturális fesztivál július 23-25 között lesz megrendezve, olyan neves előadókkal, mint például a Radiokijada, Ska Cubano, Psio Crew, Troitsa, Fanfare Vagabontu, Mercedes Peón, Lani Singers vagy a hazai Marie Pomianowska. A koncertek mellett a látogatók poszterkiállítást tekinthetnek meg, vagy pedig Tashi Lhunpo Mandala rajzaiba merülhetnek el.


Program itt >>>



Szen Dominik Jarmark

Az egyik leghíresebb élvezhető üzleti találkozó Európában július 22-31.-között kerül megrendezésére Gdanskban. Meglepő módon ez a „fesztivál“ már a 740.-ik születésnapját ünnepli. A látogatók tulajdonképpen korabeli vásárokat tekinthetnek meg, de emellett lesz a modern korhoz kötődő divatbemutatók, koncertek, és kiállítások is részei az eseénysorozatnak. Éjszaka a kikötővárosban láthatóak lesznek továbbá speciális, éjszakai fények is.


Részletesen itt!>>>




Nyári Film Akadémia - Zwierzyniec

11.-ik éve rendezik meg a Nyári Film Akadémiát, mely idén augusztus 6-15.-e között látogatható. Az ígéretek szerint sok-sok európai filmrendező teszi majd tiszteletét, ill. Ellátogat ide majd a beszéd nélküli filmekben szereplő Asta Nielsen, és a Jaques Tati, vagy éppen Victor Erice, ill. Gianni Amelio. A látogatóknak Dél-Afrikai filmeket is bemutatnak, majd a “Elegia dla konia” c. alkotásban az összes hires, filmtörténeti szempontból is érdekes “filmes ló” levetítésre kerül.


Több info itt.>>>





Nemzetközi Chopin Zenei Fesztivál


Ez az egyik legtekintélyesebb múltra visszatekintő lengyel zenei fesztivál, hiszen 1946 óta minden évben megrendezik. Idén augusztus 6-14. között egy kis fürdővárosban Duszniki Zdrój-ban találkoznak a “zongora nagymesterei”, hogy egy-egy Chopin művel tisztelegjenek a közönség előtt.


Hivatalos weboldal.


Írta:
Klára Tomanová