Uniós pénzből fejleszthet a magyar autóbuszgyártó
A Csaba Metál Zrt. 923,21 millió forint összköltségű fejlesztést valósít meg Békéscsabán és Szeghalmon, ehhez az Új Széchenyi Tervben 187,44 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a "Komplex technológia fejlesztés és foglalkoztatás támogatása" című pályázaton - közölte a társaság.

A beruházás során a szeghalmi és a békéscsabai telephelyeken bővítik a gépparkot, informatikai eszközöket telepítenek annak érdekében, hogy megrendeléseiket az elvárt színvonalon és mennyiségben tudják teljesíteni. A projektet az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósítják meg, a beruházás 2011 júliusában kezdődött és várhatóan 2012 végén fejeződik be.
A Csaba Metál Zrt. száz százalékban magyar tulajdonban lévő nagyvállalkozás, amely 1999. augusztus 1-jén alakult meg 19 fővel. A társaság 2010-ben 4,7 milliárd forint árbevételt ért el, és 467 alkalmazottat foglalkoztatott. A gyártási folyamat technológiai alapjait és a szaktudást az 1993 és 2000 között működő Majoros Metál Nyomásos Öntöde Kft. adta, a cég megszűnését követően a tulajdonosok a Csaba Metál Rt-ben folytatták az öntödei tevékenységet. A társaság fő tevékenységi köre a könnyűfémöntés, a békéscsabai telephelyen alumínium-nyomásos öntés technológiával mintegy 80 féle terméket állítanak elő. A tevékenységüket 2005-ben autóbusz alvázgyártással bővítették, amikor megvásárolták a szeghalmi telephelyet az Ikarus Holding Rt-től.
Forrás: MTI
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
IWIW























...magyarul nem tetszik. Ez a lényeg. A szerzőnek se tetszik, hogy zavgyvság az egész mozgalom.
Remélem ezt az irományt csak viccnek szánta szerzője. Nem nagyon lehet komolyan venni. Elég ostoba a nyelvezete és a tartalma is egy nagy zagyvaság
A vicc az, hogy kormányváltás előtt még épphogy, szerényen, de nőtt a GDP, most meg jön a recesszió.
Januártól a fizetésünk kevesebb lesz, mellé pedig...
Növekedés? Aki nyitott szemmel jár, az mindent lát, csak növekedést nem...
Normális ember már azt sem hiszi el ezeknek, amit kérdeznek.
Lehet van ebben valami, mert épp egy napja írta egy kedves lengyel ismerősöm, hogy Michnik miatt nem érdemes aggódni, mert otthon se valami népszerű. Egyből...
A Gazeta Wyborcza-t Lengyelorszagban csak voice of Israelnek becezik. Legalabbis lengyel barataim szerint. Es ezt nem most mondtak nekem, hanem 1-2 ev...
Jó fotó, tetszik nekem is...
mindig hallgatom.
Mondjuk, egy órás beszélgetés. Megítélni, vagy megismerni őt a szerepeiből nem lehet, mert a szerepeinél sokkal többet ké...
de jó lenne most érteni is ezt...