Visegrádi Négyek kórusfesztiválja
Tegnap elkezdődött a nemzetközi V4 Kórus Fesztivál a kelet-csehországi Ostravában. A második éve megrendezett rendezvényen a látogatók 10 énekkart hallgathatnak meg Csehországból, Magyarországról, Lengyelországból és Szlovákiából. A fesztivál szeptember 4-én ér véget, az összes kórus közös koncertjével.

A résztvevő énekkarok között szerepel a besztercebányai Mladost Akadémiai Kórus, a lengyel Sziléziai Technológiai Egyetem énekkara, a magyar ProVocal Budapestről, és a cseh Canticorum Havířov-ból. A helyieket a VŠB-TUO Akadémiai Énekkar képviseli, Ostravából. A koncertek során több tradicionális dalt, kompozíciót, XX. századi és kortárs szerzeményeket is meghallgathatunk. A fesztivál szeptember 4-én ér véget, ahol önállóan, majd közösen is elénekelnek egy-egy dalt.
„Boldogok vagyunk, hogy Ostrava lehet a találkozóhelye a Visegrádi országok legkiválóbb kórusainak. Csehország, Lengyelország, Magyarország és Lengyelország ugyanannak a közösségnek a része, kulturális, vallási, intellektuális értelemben és ezt szeretnénk a V4 Kórus Fesztiválon is hangsúlyozni” – jelentette ki a fesztivál elnöke, Adam Soustružník.
A V4 Fesztivál támogatói között van a BorsodChem illetve a Csehországban népszerű üdítőital gyártója, a Kofola is. Több információt angolul és csehül itt olvashatunk.
Forrás: Melano
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
IWIW























...magyarul nem tetszik. Ez a lényeg. A szerzőnek se tetszik, hogy zavgyvság az egész mozgalom.
Remélem ezt az irományt csak viccnek szánta szerzője. Nem nagyon lehet komolyan venni. Elég ostoba a nyelvezete és a tartalma is egy nagy zagyvaság
A vicc az, hogy kormányváltás előtt még épphogy, szerényen, de nőtt a GDP, most meg jön a recesszió.
Januártól a fizetésünk kevesebb lesz, mellé pedig...
Növekedés? Aki nyitott szemmel jár, az mindent lát, csak növekedést nem...
Normális ember már azt sem hiszi el ezeknek, amit kérdeznek.
Lehet van ebben valami, mert épp egy napja írta egy kedves lengyel ismerősöm, hogy Michnik miatt nem érdemes aggódni, mert otthon se valami népszerű. Egyből...
A Gazeta Wyborcza-t Lengyelorszagban csak voice of Israelnek becezik. Legalabbis lengyel barataim szerint. Es ezt nem most mondtak nekem, hanem 1-2 ev...
Jó fotó, tetszik nekem is...
mindig hallgatom.
Mondjuk, egy órás beszélgetés. Megítélni, vagy megismerni őt a szerepeiből nem lehet, mert a szerepeinél sokkal többet ké...
de jó lenne most érteni is ezt...