Vissza a jövőbe?

       Amikor végignézem a fórumokat, blogokat csak azt láttam, emberek esnek egymásnak a médiatörvény mellett, illetve ellen. A gyakran „nyomdafestéket” nem tűrő szavakkal „eszmecserét” folytató derék polgárok szerint, a mostani törvény a „libibolsi”, „buzeráns” újságírók megbüntetését szolgálja. Védelmezőik „mindössze” azzal a gyenge érvvel tudnak jönni, hogy borul a sajtószabadság.

       Mi történik elvégre? 20 évvel a rendszerváltás (módszerváltás) után, a hatalom akkori kiszolgálóinak (igen, ideértve az újságírókat is) végre gyengülni látszott pozíciója, ám aki tehette, még idejében benyomta maga helyett fiát, lányát, nevelt fiát és persze lányát, illetve bárkit, aki csak beletartozik a szélesebb értelemben vett rokonságba. A feudális Magyarország egy kisebb szegletén, a médiában, a kétezres években már szinte lehetetlen volt „szokványos” úton bekerülni. Eközben tömegével végezték el a kommunikáció szakokat a hallgatók, állami, vagy éppen privát pénzen.
       És mire lett ez jó? Kérem szépen, semmire!
       Képeztünk egy halom újságírót, új (de-) generációsat, akik talán még el is hitték volna: szabad a sajtó! És ami ennek, egy kicsit elvonatkoztathatóbb értelmezése: szükségszerű, hogy az újságíró a tényeket jobbról-balról (esetleg „szélsőközépről”), alulról-felülről, azaz két nézőpontból mutassa be. Akárhogy is nézzük, mostantól fogva egy szempont létezik, és ez a felülről érkező. A Médiahatóság, mely rádiót, tévét, internetes tartalmakat, és nyomtatott sajtót egyaránt felügyelni hivatott egy központosított, Fidesz-intézmény.
       Az, hogy közszolgálati média mekkora szócső lesz, arról nem érdemes beszélni. 20 év alatt szinte mindegyikünk hozzászokhatott ahhoz az egyszerű tényhez, hogy a közszolgálati adókon rendre a kormányváltásokkal együtt változott a széljárás. A kiegyensúlyozottságot szinte sohasem elérő közmédia esetében kár arányszámokról beszélni. Az, hogy a javarészt külföldi kézben lévő „független” médiaszolgáltatók már milyen irányban csúsztak el, más kérdéskörbe tartozik. Azonban, a médiafogyasztó tudhatta, és tudhatja, láthatja és hallhatja kinek, illetve „kiknek” a véleményével akar, vagy nem akar azonosulni.
       Egy politikai párt káderei által irányított testület nem lehet független is, nem is lesz az. Belénessy Csaba, a Lánchíd Rádió egykori főszerkesztője, az MTI új vezetője szerint,  a közszolgálati újságíró nem lehet a kormány ellensége, és nem kérdőjelezheti meg a szabadon választott kabinet hatalmát. „Az nem megy, hogy elfogadjuk a tisztséget, majd szembeszegülünk a megbízóval.”
Nem tudni, a megbízó alatt kit értett. De mindenesetre ez a mondat a legvadabb kommunista időket idézi.
       Hiba lenne persze az ez évi demokráciarombolást, csak és kizárólag a kormány nyakába varrni. 20 éve, a rendszerváltók egy olyan ál-demokrácia alapjait tették le, melyet egyetlen kétharmados többséggel könnyedén vissza lehet gyúrni egyszerű autokráciává, ha úgy tetszik diktatúrává.
       Elkeserítő visszalépés ez az egykori, amolyan „orwelli” világba.

Szerző: Aranyi Péter