Fogadó Morvaoszág szívében

Létrehozás: 09/02/2016 - 23:04
Nyomtatóbarát változatSend by emailPDF version
A Morvaország, Sziléza és Szlovákia határán fekvő Beszkidek-hegység különös kincset rejt. Ez a kincs az elvonulás, az elmélyedés és a kikapcsolódás mekkája.

 

Az Ateliér Chalupa fogadó egy fenyvesekkel betakart hegy közepén bújik meg, mely nyáron és télen egyaránt várja a megpihenni vágyó látogatókat.

2008-ban jártam ott először és annyira megfogott a hely, hogy egy korsó Bernard sör, valamint egy cseh gulyás mellett ígéretet tettem ennek a szentélynek, hogy történjék bármi, én akkor is megírom létezését. Kerülve a konvenciókat most először nem arról szólnék, hogy pontosan hol van, hiszen a magyar olvasók számára kevéssé ismert területen, Dél-Morvaországban található. Emellett már eleve ott kellene kezdeni a helymeghatározást, hogy mi az, hogy Morvaország ésatöbbi...A pontos helyről majd később, először lássuk miért érdemel meg ez a hely annyi dícsérő jelzőt.

A fadeszkákból készült házikó első ránézésre vadászház látszatát kelti, azonban a fakorlátokkal határolt terasz már sejtetni engedi az épület valódi rendeltetési célját. Aligha akad olyan látogató, akinek ne akadna meg a szeme azon a páratlan panorámán, mely itt a szem elé tárulkozik. Az elterülő hegyek látványával nehezen lehet betelni, szerencsére a teraszon akad napernyős asztal bőven, így van idő élvezni a panorámát. Igaz a fapados asztalok mellett jobbára műanyag székek vannak, de csak a jobbik fajtából.

Művészet és sör
Az épület homlokzata egyszerű, de hangulatos: a sárga keretes üvegablakok otthonosá varázsolják az Ateliér Chalupát. Közvetlenül a bejárati ajtótól balra található a faliújság, melyre a túrázók üzeneteket, képeket függeszthetnek ki. Itt nincs cenzúra, mégsem az "olyan" gondolatok az uralkodók. A kétszárnyú ajtó kissé szűkös, azonban a bejárattal szemben található sörpult rögtön elfeledteti ezt a kellemetlen tényezőt. Ácsorgásra és ücsörgésre itt még nincs lehetőség, jobb kéz felől egy nagyobb szoba, a fogadó csakrája található.

Ez mint egy igazi, ószláv fatemplom békével és nyugalommal tölti meg az idebetérők lelkét. A nyugalomhoz viszont kell némi sör és esetleg egy kis "Debreceninek" hívott virsli, mustárral. A konyha egyéb iránt fejedelmi, az egyszerű fogások mellett leveseket, illetve főételeket is fogyaszthatunk itt. Az itt tálalt ételekkel a csehek is meg vannak elégedve, hiszen a fogadót 2013-ban a régió legjobb éttermének választották. 

A művész lelkeknek a falakon található festményektől bizonyára tátva marad a szája. A jobbára tréfás festményekről kövér, jóllakott macskák néznek vissza különböző élethelyzetekből, de akadnak itt angyali és túlvilági festmények is. Ezek nagy részét a tulajdonos felesége Bronislava Ulmanová készítette, akinek már Amerikában, Japánban, Ausztráliában és Ausztriában is volt már kiállítása. A magányos túrázók a sör mellé akár eredeti, korabeli cseh újságokat (Svoboda, Mládá Fronta) is lapozgathatnak, hiszen választék bőven akad.

 

Galéria

, , , , , , , , ,

Megközelítés
Felmerül a kérdés, ha ezt ennyire ajánljuk, akkor mégis hogyan menjen el oda az egyszerű olvasó. Először is illik tisztázni, hogy a korábban említett Morvaország egy történelmi régió Csehország keleti részén. Északon Lengyelországgal és Cseh-Sziléziával, keleten Szlovákiával, délen Alsó-Ausztriával, nyugaton pedig Csehországgal határos. A Beszkidek-hegység Morvaország dél-keleti csücskében van és lényegében átnyúlik Szilézia lengyelországi részébe (ezért még lengyelül is lehet olvasni a weblapjukat), de érinti Észak-Szlovákiát is. A különös hangulatú fogadó eme hegységrendszer szívében, nem messze a legmagasabb csúcstól (Lysa Hora, 1.323), egy nagyobb hegy "mellkasán" található. Pontos helymeghatározás ezen a linken érhető el.

Az Ateliér Chalupát mindenképp érdemes felkeresni a Beszkidekben történő barangolásaink során. A fogadótól nem messze található a Lipí kilátó, mely a maga 902 méterével az egyik legmagasabb környékbeli kilátónak számít. A hegyi túrázást pedig nemcsak a tiszta levegő, hanem a számtalan helyi forrás is élvezetessé teszi. Ha lehetőségünk van rá, béreljünk ki egy kis faházat egy-két éjszakára Morávka környén, garantált kikapcsolódás lesz eltölteni néhány kellemes napot a Beszkidekben. 

Visegrádiak: 
Színes: 

A szerzőről

Aranyi Péter