Melano.hu
Published on Melano.hu (https://www.melano.hu)

Címlap > A Felvidéken 1918 óta üldözték a magyarságot

A Felvidéken 1918 óta üldözték a magyarságot

Létrehozás: 06/13/2014 - 18:00
Szerző: Melano
[1]
A Felvidék magyartalanítása száz év alatt szinte teljesen sikerült, de vigasz, hogy a Trianon után egyesek által vizionált nemzethalál nem következett be és továbbra is elkerülhető Popély Gyula történész szerint.


Popély Gyula hangoztatta, hogy bár nyíltan a magyartalanítás csak 1945 után jelent meg a Csehszlovák politikában, az valójában már 1918-tól - azaz az állam létrejöttétől - kezdve érvényesült az államhatalmi önkény eszközein keresztül. A Károli Gáspár Református Egyetem tanára emellett arra is kitért, hogy a könyve által vizsgált időszakban a felvidéki magyar politikusok a csehszlovák parlamentben jóval erőteljesebb habitust képviseltek, mint a maiak a szlovák törvényhozásban.

A könyvet bemutató Izsák Lajos történész azt elmondta, hogy a könyv a felvidéki magyarság elszakadás utáni helyzete, politikai szerveződése és vitái mellett a magyarországi belpolitikai események hatását is bemutatja. Izsák felszólalásában egyebek mellett azt hangoztatta, hogy az úgynevezett Teljhatalmú Minisztérium megszállt tartományként kezelte a Felvidéket, ahonnan állítása szerint 183 ezer magyart üldöztek el. Az elszakadás után szinte azonnal támadást indítottak a magyar iskolák, a magyar nyelv ellen is.

A könyv a Kárpátia Studió gondozásában jelent meg, amelyet az azt képviselő Szakács Árpád olyan konzervatív történelmi kiadóként mutatott be, amelynek célja "újraírni a Kárpát-medence elhallgatott magyar történelmét".A Felvidék "magyartalanítása" száz év alatt szinte teljesen sikerült, de "vigasz", hogy a Trianon után egyesek által vizionált nemzethalál nem következett be, és az továbbra is elkerülhető - mondta Popély Gyula történész Felvidék 1918-1928 című könyvének budapesti bemutatóján csütörtökön.

Szerző: Törék Csaba

Tags: 
magyarság [2]

Forrás webcím: https://www.melano.hu/a_felvideken_1918_ota_uldoztek_a_magyarsagot

Hivatkozások
[1] https://www.melano.hu/sites/default/files/articles/felvidek.jpg
[2] https://www.melano.hu/tags/magyarsag