Melano.hu
Published on Melano.hu (https://www.melano.hu)

Címlap > Ezt lehet tudni az új bankjegyről

Ezt lehet tudni az új bankjegyről

Létrehozás: 07/05/2018 - 08:19
Szerző: Melano
[1]
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2014-ben megkezdett bankjegycsere programja hamarosan lezárul, a bankjegysorozat utolsó elemeként megújul az 500 forintos is - mondta Gerhardt Ferenc, az MNB alelnöke a jegybank keddi sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Kapcsolódó cikkek: 
Luxemburg a leggazdagabb, Bulgária a legszegényebb ország az EU-ban [2]

 

Az eseményen a monetáris tanács keddi ülésére vonatkozó kérdésre Gerhardt Ferenc elmondta: a tanács nem foglalkozott a forint árfolyamával, a kérdésben továbbra is a monetáris tanács június 19-i közleménye és az akkor publikált inflációs jelentésben foglaltak az irányadóak. Az alelnök bankjegycseréről elmondta: az új bankjegyek kibocsátása ezúttal is két lépcsőben történik majd, először a kibocsátási rendelet kihirdetésével 2018. július 4-től törvényes fizetőeszközzé válik a megújított 500 forintos bankjegy, majd ezt követően kezdődik meg a készpénzforgalom szereplőinek felkészítése az új 500 forintosok forgalomba kerülésére.

Jelezte: a felkészülési időszak lezárását követően, 2019. február 1-től lehet fizetni majd az új 500 forintos címlettel. A most használatos 500 forintos bankjegyekkel 2019. október 31-ig lehet majd fizetni, ezt követően az MNB bevonja.Emlékeztetett: a 2013 júniusában eldöntött megújítási programban minden bankjegyre a legmodernebb biztonsági elemek kerültek, amelyek jelentősen megnehezítették a bankjegyek hamisítását.

Bár az új 500-as júliustól hivatalos fizetőeszköz, forgalomba csak jövő februárba kerül, az átmeneti időszakban a jegybank - hasonlóan a korábbi gyakorlathoz - támogatást nyújt a készpénzt elfogadó automaták üzemeltetőinek az új címlet elfogadására és a kereskedelmi partnereket is tájékoztatja az új bankjegy megkülönböztető jegyeiről, hogy a bankjegyek valódisága könnyen ellenőrizhető legyen. Pataki Tibor, az MNB Készpénzlogisztikai Igazgatóságának vezetője elmondta: a régi 500-as bankjegyet a bankok és a posta a bevonástól még 3, az MNB pedig 20 évig térítésmentesen cseréli újra.

Jelezte: a forgalomban lévő bankjegyek 83 százalékát már lecserélték. A fennmaradó részt a még forgalomban lévő 10 ezer forintosok, a szintén már lecserélt, de még forgalomban lévő 1000 forintosok és a most cserére szánt 500 forintosok teszik ki. A március óta forgalomba került ezer forintosok 68 százalékát már lecserélték, idén novembertől a régi ezresekkel a kereskedelmi forgalomban már nem lehet fizetni. Pataki Tibor szerint a régi 10 ezer forintosok bevonását 2019. második negyedévében hajtják végre.

Közölte, a teljes bankjegycsere többletköltsége, a papírpénzek természetes cseréjéhez képest, 4 milliárd forint kiadást jelent a jegybanknak. Kérdésre elmondta: a visszaéléseket nézve az új bankjegyek beváltak, tavaly 600-700 hamisítványt foglaltak le a hatóságok. Kiemelte: leginkább a régi bankjegyeket hamisítják, ám a hamisítványok döntő része megtévesztésre nem alkalmas, a biztonsági elemek alkalmazása nélküli hamisítványok leginkább színes fénymásolatok voltak.

Tags: 
bankjegy [3]
Magyarország [4]
Magyar Nemzeti Bank [5]
Visegrádiak: 
Magyarország [6]

Forrás webcím: https://www.melano.hu/ezt_lehet_tudni_az_uj_bankjegyrol

Hivatkozások
[1] https://www.melano.hu/sites/default/files/articles/20180705_500_forint.jpg
[2] https://www.melano.hu/luxemburg_a_leggazdagabb_bulgaria_a_legszegenyebb_orszag_az_eu_ban
[3] https://www.melano.hu/tags/bankjegy
[4] https://www.melano.hu/tags/magyarorszag
[5] https://www.melano.hu/tags/magyar_nemzeti_bank
[6] https://www.melano.hu/visegradiak/magyarorszag