Melano.hu
Published on Melano.hu (https://www.melano.hu)

Címlap > Kikapott a Dunaújváros a LEN-kupa elődöntőjében

Kikapott a Dunaújváros a LEN-kupa elődöntőjében

Létrehozás: 03/26/2022 - 15:32
Szerző: Melano
[1]
A Dunaújváros házigazdaként 12-8-ra kikapott a görög Etnikosz Pireusztól a női vízilabda LEN Kupa döntőjének pénteki, első mérkőzésén.

A pénteki mérkőzésen a Dunaújváros jól tartotta magát az első félidőben, és nyílt csatát vívott a válogatott olimpiai bronzérmes centerével, Parkes Rebeccával felálló Etnikosszal. A görög együttes aztán 3-1-re nyerte a harmadik negyedet, és onnantól kezdve végig kézben tartotta a találkozót. A magyar együttesből Garda, Gurisatti, Horváth Brigitta, Mahieu és Szilágyi volt eredményes a gólszerzésben.

Mindkét gárda egy-egy alkalommal nyerte már meg a LEN Kupát: a Dunaújváros 2018-ban, az Etnikosz Pireusz 2010-ben. A magyar csapat négyes döntőben diadalmaskodott, a görög együttes klasszikus oda-visszavágós párharcban. A Dunaújváros tavaly is pireuszi riválissal találkozott nemzetközi kupa fináléjában: az Euroligában az Olimpiakosszal szemben maradt alul küzdelmes összecsapáson 7-6-ra. Utóbbi görög együttes ezzel vágott vissza a 2018-as LEN Kupa-döntőben elszenvedett vereségért.

Forrás: MTI

 

Tags: 
Dunaújváros [2]
vízilabda [3]

Forrás webcím: https://www.melano.hu/kikapott_a_dunaujvaros_a_len_kupa_elodontojeben

Hivatkozások
[1] https://www.melano.hu/sites/default/files/articles/dvse_lenkupa.jpg
[2] https://www.melano.hu/tags/dunaujvaros
[3] https://www.melano.hu/tags/vizilabda