2019-ben először vesz részt a Fiatal Vállalkozók Hete – Karrier&Üzleti Show-n kiállítóként a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), amely tavaly indította el a kezdő vállalkozások támogatására hivatott Mentor Programját.
Egy városrész revitalizációjáról is szól a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokságra tervezett stadion építése, a létesítmény a vb után közösségi célokat is szolgálna.
A CASIO számára kiemelten fontos a hazai könnyű zenei élet támogatása, ezért három nagyértékű digitális zongorát ajándékozott magyar zenekarok számára.
November elsején éjféltől életbe lép a dohányzási tilalom az osztrák vendéglátóipari egységekben. Közben a hatóságok is felkészültek arra, hogy ellenőrizzék, betartják-e a rendeletet.
A vasalás általában nem a legnépszerűbb háztartási tevékenységek közé tartozik. Kis odafigyeléssel és egy jó készülékkel sokkal élvezetesebbé és egyszerűbbé varázsolható.
A férfiak szerszámokhoz való kötődése egészen a kőkorszakig nyúlik vissza az időben, az ’ügyes embernek’ nevezett homo habilis már gyakorlott eszközkészítőnek-és használónak számított.
Csekkold! címmel cseh kortárs színházi fesztivált rendeznek a budapesti Katona József Színházban november 8. és 10. között; a programban két színházi előadás és két kortárs darab felolvasószínházi bemutatója szerepel.