Így indulhat újra az élet Magyarországon

Létrehozás: 04/29/2020 - 21:49
Nyomtatóbarát változatSend by emailPDF version
A koronavírus-járvány elleni védekezés új szakaszába lép - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szerda este a Facebook-oldalán.

 

A kormányfő emlékeztetett, hogy a koronavírus miatti veszélyhelyzet 49. napján vagyunk. A kormányülés után arról tájékoztatott: a védekezés első szakasza lezárult. Egyúttal köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett a "védekezés embert próbáló munkájában". A közös erőfeszítésnek köszönhetően Orbán Viktor úgy látja a magyar egészségügyi felkészült a tömeges megbetegedések kezelésére is. "Ma már nem kell attól tartani, hogy bárki megfelelő ellátás nélkül maradna" - fogalmazott a kormányfő, idézve korábbi szavait: "a legrosszabbra készülünk, de persze a legjobban reménykedünk".

A kormányfő azt mondta: a vírus elleni védekezés új szakaszába lép. Ebben közösen megpróbálhatjuk újraindítani az életet Magyarországon, de fokozatosan és szigorú menetrend szerint kell eljárni - tette hozzá. Ez azt jelenti, hogy az idősek és a legfertőzöttebb területen élő honfitársak feszes védelmét továbbra is fenn kell tartani. Emlékeztetett, hogy fertőzések a fővárosban és a környékbeli területeken, településeken összpontosulnak. Ezért az itt élők védelmében, vagyis Budapesten és környékén, a kijárási korlátozások érvényben maradnak - közölte. Vidéken a kijárási korlátozás helyébe új védelmi intézkedések lépnek majd - szögezte le.

Az üzletek időkorlátozás nélkül kinyithatnak. Az éttermek, kávézók teraszai és kerthelyiségei megnyithatnak. A szabadtéri strandok látogathatóak lesznek. A 1,5 méteres védőtávolság betartása és az arc eltakarása vagy maszk viselése azonban az üzletekben és a tömegközlekedésen kötelező lesz. Az idősek védett időzónájára vonatkozó intézkedéseket fenntartják - fejtette ki Orbán Viktor, aki az időseket továbbra is arra kérte, hogy csak kellő körültekintés mellett hagyják el otthonaikat.

A többi részletszabályt csütörtökön ismertetik - tette hozzá. Kiemelte: a kormány folyamatosan konzultál a járványügyi szakemberekkel és kéthetente felülvizsgálják a hatályban lévő védelmi szabályokat. Orbán Viktor bejelentése végén azt is közölte, hogy péntektől a virágüzletek korlátozás nélkül nyitva tarthatnak, hiszen anyák napjára készülünk. "Isten éltesse az édesanyákat! Egyetlen magyar sincs egyedül!" - zárta szavait a kormányfő.

Forrás: MTI 

Visegrádiak: 

A szerzőről

Melano
A Melano Közéleti és Kulturális Magazin célja, hogy kiszolgálja a Közép-Európa országainak kulturális és közéleti történései iránt érdeklődő olvasókat. A Melano.hu tematikájában elsősorban a Visegrádi-négyek közös ügyeire, zenei, filmművészeti, irodalmi és egyéb művészeti eseményeire koncentrál.