A lengyel kormány elfogadta a fegyveres erők megerősítéséről és a hadsereg létszámának növeléséről szóló törvénytervezetet. Ezt Jaroslaw Kaczynski kormányfőhelyettes, valamint Mariusz Blaszczak nemzetvédelmi miniszter jelentette be kedden.
A V4 országok együttműködésére hosszú távon lehet építeni, ez fontos együttműködés az Európai Unión (EU) belül, ami független párthatároktól, és az országok közös érdekeiből indul ki.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) eredményesen kért támogatást a Budapest-Varsó nagysebességű vasút hazai szakasza környezetvédelmi munkarészeinek elvégzéséhez.
A Lengyel Köztársaság parancsnoki keresztjével tüntették ki Semjén Zsolt nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettest a budapesti lengyel nagykövetségen kedden.
Lengyelország csütörtökön panaszt nyújtott be az Európai Unió Bíróságánál az uniós költségvetéshez kötődő jogállamisági feltételrendszer miatt - közölte Piotr Müller lengyel kormányszóvivő.
Meghaladta a 250 ezret azon ukránok száma, akik valamilyen tartózkodási engedély alapján élnek Lengyelországban - közölte csütörtökön a lengyel idegenrendészeti hivatal.
A lengyel jogrendet semmibe vevőnek, ezért elfogadhatatlannak nevezte Zbigniew Ziobro igazságügyi miniszter kedden az Európai Unió bíróságának aznapi állásfoglalását a lengyel legfelsőbb bírósági tisztségek betöltését érintő törvénymódosításról.
A Visegrádi-csoport a közép-európai együttműködés fontos mozgatórugója, mely az Európai Unión (EU) és a NATO-n belüli folyamatokat is jelentősen befolyásolja - jelentette ki Andrzej Duda lengyel elnök kedden, a V4-es országok elnökeinek találkozóján.