Hazánk és Lengyelország is keresetett nyújtott be az Európai Unió bíróságának

Létrehozás: 03/11/2021 - 17:25
Nyomtatóbarát változatSend by emailPDF version
Lengyelország csütörtökön panaszt nyújtott be az Európai Unió Bíróságánál az uniós költségvetéshez kötődő jogállamisági feltételrendszer miatt - közölte Piotr Müller lengyel kormányszóvivő.

A lengyel kormány információs központja (CIR) által közzétett nyilatkozatában Müller azt írta: az uniós állam- és kormányfők tavaly decemberi csúcsértekezletén elfogadott feltételrendszer nem támaszkodik az Európai Unió (EU) alapszerződéseire, sérti a tagállamok hatáskörét és az uniós jogot. Úgy látta: a költségvetési eszközök kifizetését kizárólag "objektív, konkrét, a jogi előírásokból egyértelműen eredő feltételekhez" szabad kötni. A panasz benyújtását Lengyelország és Magyarország már a tavaly decemberi csúcstalálkozó után helyezték kilátásba.

Az említett értekezleten megállapodás született az EU következő többéves költségvetéséről, a koronavírus-járvány utáni helyreállítási alapról, illetve a közösségi források kifizetéséhez fűzött jogállamisági feltételrendszerről. A feltételrendszer célja a csúcs zárókövetkeztetései szerint az uniós költségvetés, a helyreállítási alap szabályos kezelésének, az EU pénzügyi érdekeinek védelme. A zárókövetkeztetésekben egyúttal rögzítették: nem elegendő az eszközök kifizetésének felfüggesztéséhez csupán annak megállapítása, hogy adott tagállamban jogállamisági elv megsértése történt.

Müller ebben a vonatkozásban aláhúzta: a zárókövetkeztetések "mit sem változtatnak (a feltételrendszerről szóló uniós) rendelet végleges változatában foglalt homályos szabályozás negatív értékelésén". Rámutatott: az alapszerződések nem rögzítik egyértelműen a jogállamisági elvek betartásából eredő tagállami kötelességeket, így ezek értékelését - mint kiemelte - nem szabad az uniós eszközök kritériumává tenni. Az ilyen értékelés önkényes, politikai jellegű lenne, a rendelet ezért sérti a tagállamok egyenlő bánásmódban részesítésének elvét - érvelt a szóvivő.

A CIR nyilatkozata szerint Lengyelországgal párhuzamosan Magyarország is benyújtja saját panaszát az EU Bíróságához.

Forrás: MTI

A szerzőről

Melano
A Melano Közéleti és Kulturális Magazin célja, hogy kiszolgálja a Közép-Európa országainak kulturális és közéleti történései iránt érdeklődő olvasókat. A Melano.hu tematikájában elsősorban a Visegrádi-négyek közös ügyeire, zenei, filmművészeti, irodalmi és egyéb művészeti eseményeire koncentrál.