


Robbie Keane a bajnokesélyes hazai csapatot a korábbi fordulókban kialakult felállás szerint küldte pályára. Ennek köszönhetően Pesics, Varga Barnabás, Szalai Gábor, Tóth Alex, Júlio Romao, Maiga, Cissé, Civic, Makreckis Gartenmann és Dibusz is kezdő volt. A vendégeknél Hornyák Zsolt Pécsit, Duartét, Colley-t, Levi-t, Gollát, Stronatit, Favorovot, Soisalo-t, Harutjunjant, Maceirast és Nagy Zsoltot jelölte a kezdőbe. A mintegy 19 ezer szurkoló előtt játszott mérkőzést a Fradi kezdte vérmesebben, láthatóan a hazaiak szerettek volna korán betalálni.
Nyomás a vendégeken
A találkozó elején, az ötödik percben Cissé került nagy helyzetbe egy fejpárbaj után a vendégek ötösénél, de nem sikerült vezetést szereznie a zöld-fehéreknek. Lövését Pécsi fogta. A 10-12 percre kissé visszaesett a Ferencváros lendülete és időnként a Puskás Akadémia is kezdeményezni tudott, de ezekből nem lett kapura tartó lövés.
A 17. percben Varga kapott a vendégek ötösénél kiváló passzt, amit egyből ellőtt, Pécsi azonban vetődve hárítani tudott. A Ferencváros ismét veszélyesebbé vált. A 21. percben Nagy Zsolt lőhetett a tizenhatoson kívülről Dibusz kapujára, de a Fradi kapusa fogta a kapu alsó közepe felé tartó lövést. A 26. percben Pesics fejelhetett közvetlen közelről kapura, de lökés miatt lefújta az akciót Bognár Tamás, a találkozó bírója. Egy perccel később kezezés gyanúja merült fel Pécsi kapuja előtt, de nem fújt büntetőt a sípmester. Igaz, ez már nem az első ilyen eset volt az első félidőben. A 28. percben Pesics sarkalta vissza Pécsi kapuja előtt a labdát, de a passzra nem volt érkező Fradi-játékos.
Úgy tűnt, hogy a Puskás Akadémia sikerrel hatástalanítja a Ferencváros fejelgetésekre épülő támadásait. A 31. percre ismét visszaesett a mérkőzés irama, bár a Puskás sikeresen hozta fel a labdát, végül oldaldobással jöhetett a vendégcsapat, de ebből sem lett érdemi helyzet. A 35. percben Cissé kapott sárga lapot egy vitaható párharc után. A pálya jobb oldaláról jöhetett szabadrúgással Levi. Bár lövése a kapu jobb felső felé sarka felé kanyarodott, végül úgy hagyta el a játékteret, hogy sem Dibusz kezét, sem a kaput nem érintette.
A 41. percben Szalai Gábor öngóljával a vendégek megszerezték a vezetést: Soisalo a tizenhatos jobb oldalánál cselezgetett, majd rálőtte labdát. A játékszer a Fradi védőjéről pattant a kapu bal oldalába. A Ferencváros a bekapott gól után mintha kissé tanácstalanná vált volna. Épp jókor jött a szünet.
Harc az egyenlítésért
A fordulás után a Fradi sarokrúgással folytathatta, a csereként beálló Abu Fani a kapu elé ívelte a labdát, de a játékszer egyenesen Pécsi kezében landolt. Egy perccel később Pesics játszotta tisztára magát az ellenfél térfelén, de beadása lecsúszott. Az 50. percben Varga fejelhetett egyedül egy beadást követően, de fejesét hárítani tudta a vendégek hálóőre. A Fradi tovább fokozta a nyomást és egy perccel később Varga Barnabás egy lefordulást követően higgadtan lőhetett Pécsi hálójába (1-1).
A következő percekben ugyan a vendégek megkísérelték magukhoz venni a kezdeményezést, de jól működött a Fradi-védelem, így a harc a középpályára helyeződött át. Abu Fani érkezésével jóval pontosabb és gördülékenyebb lett a Fradi támadójátéka. Az 55. percben Pesicset Saldanha váltotta. Az új játékos azonban cselt rontott a vendégek kapujánál, amiből a Puskás Akadémia kontrázhatott. Ebből majdnem gól lett. Robbie Keane ezután dühösen mutatta a brazil csatárnak, hogy még egy ilyen és lecseréli. Saldanha megérthette a fenyegetést, mert nem sokkal később majdnem gólt szerzett a térfél közepéről.
A 60. percben állt a játék Cissé saját térfelén történő buktatása miatt, de a sárga lap nem került elő Colley reklamálása után sem Bognár Tamás zsebéből. Hat perccel később Plsek állt be Favorov helyére a Puskás Akadémiánál. A 69. percben Abu Fani lőhetett szabadrúgást 19-20 méterről egy Varga elleni szabálytalanság miatt. A beívelt labdára azonban nem érkezett fejes. A 71. percben Saldanha szépen játszotta be magát a vendégek ötösénél, a bepasszolt labdára azonban nem érkezett zöld-fehér mezes játékos. Ezután a vendégeknél Kerezsi állt be Soisalo helyére. A 77. percben Tóth Alex helyére Zachariassen érkezett.
Az ezt követő percekben leginkább a széleken folytak a küzdelmek, a Fradi próbálta átjátszani a vendégek védelmét. A 82. percben egy szép ívelés után Zachariassen fejelhetett a Puskás tizenhatosán belül. Fejese azonban kicsivel a kapu fölé ment. Egy perccel később Traoré érkezett Civic helyére, míg a vendégek kettőt is cseréltek (Levi helyett Nissilä, Colley helyett Fameyeh volt a pályán). A 90. percben Kerezsi kapott sárgát, majd Saldanha került kihagyhatatlannak tűnő ziccerbe a vendégek tizenhatosán belül, azonban benne maradt a lábában a gól, így a végén mindkét csapat egy-egy ponttal gazdagodott a bajnoki címért folyó küzdelemben.
"Mindakét oldalról nagyon jó mérkőzést láthattunk. Kétség nem fér hozzá, mindkét csapat győzni szeretett volna, de azt gondolom, hogy az 1-1-es döntetlen igazságos eredménynek tekinthető. A Ferencváros megtartotta az előnyét, de vár ránk még három mérkőzés. Nyitottak a bajnoki esélyek továbbra is. Lehet, hogy aki behúzza a kulcsfontosságú három pontokat azé lesz a bajnokság. Nekünk és a Ferencvárosnak is nagyon nehéz lesz a bajnoki hajrá"- nyilatkozta Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia FC vezetőedzője.
"Én ezzel nem értek egyet, véleményem szerint minden esélyünk megvolt a győzelemre. Összességében mi voltunk a jobb csapat ma a pályán. Megérdemeltük volna a győzelmet! Természetes, hogy minden meccset meg akarunk nyerni, de semmit nem adnak ingyen" - jegyezte meg Robbie Keane a mérkőzést követő sajtótájékoztatón. A Melano Magazin kérdésére elárulta, hogy Szalai Gábornak nem mondott semmit a szünetben az öngól miatt, mert úgy gondolja, hogy szerencsétlen szituáció volt, nem tehető felelőssé a bekapott gól miatt.