„Hazudj nekem, hogy megkapom amire vágyom" énekli Mogyorósi Tímea a ThisMustBeLove együttes fiatal, de már komoly zenei háttérrel rendelkező énekesnője.
2022-ben két alkalommal, július 7–10., valamint augusztus 4–7. között várja a 12–18 éves korosztályt a Vulkán Tehetséggondozó Társulás által életre keltett Vulkán Önismereti Tábor.
„Ott vagyunk már?” – a jól ismert mondat nemcsak Shreket borította ki, amikor a Szamár huszonötödször is feltette a kérdést, hanem a szülők rémálma is egy hosszabb vagy akár egy rövidebb utazás során.
A Dreamcatchers-nek Fénytörés címmel jelent meg az első albuma. Ez 35 percnyi érzelmes, hangulatos és dinamikus zenét tartalmaz. Az elektronikus és akusztikus zenei elemeket ötvöző dalokban Halmai Réka hangja csendül fel.
Sokan éljük az életünket kötelességek és elvárások béklyójában, már el is felejtettük azt, milyen a jelenben lenni, elégedettséget, boldogságot érezni.
A fúrók kínálata rendkívül széles. Az alábbi összefoglaló abban igyekszik segíteni, hogyan találhatjuk meg a számunkra megfelelő hobbiszintű fúrógépet.