Új applikáció köti össze az önkénteseket és szervezeteket

Létrehozás: 06/30/2022 - 00:17
Nyomtatóbarát változatSend by emailPDF version
Hiánypótló applikáció készült el, melynek legfőbb célja trendivé tenni az önkéntességet.

Az önzetlen segítségnyújtás során nem csupán lelkileg, de szellemileg is többek leszünk. A Glocovo alkalmazás és rendszer nemcsak a szervezetek számára lehet hasznos segítség, hanem az önkéntesek is hatékonyan és megbízhatóan használhatják.

Magyarországon a pénzadományok messze elmaradnak a nemzetközi átlagtól. A lakosság 71 százaléka ad valamennyi forintot adományként, de ez legtöbbször 5 000 forint alatti összeg. A rendszeres adományozók pedig még kevesebben vannak. Egy reprezentatív vizsgálatból viszont kiderült, hogy a magyarok 61 százaléka – pénz helyett – szívesebben adja a szabadidejét és a tudását egy szervezetnek, ha segíteni kell. Olyan időszakot élünk, amikor az önkéntesség jelentősége felerősödött. Egyre több ember tudatosan keresi azokat a lehetőségeket, ahol segíteni tudna.

Szép lassan tényleg azt mondhatjuk, hogy végre a közösség felértékelése felé tolódik a gondolkodásmód. Kicsit már szolidárisabbak vagyunk azokkal a csoportokkal, egyénekkel szemben, akik segítségre szorulnak. Egyre többen szeretnének segíteni, egyre többen vállalnak önkéntességet, akár úgy is, hogy a tudásukat ajánlják fel valamilyen jó cél érdekében. A fiatalok a szabadidejüket már egyre gyakrabban fordítják pro bono célokra, ez külföldön rég bevett dolog – sőt, egy jó önéletrajz elengedhetetlen nélküle –, de szerencsére itthon is kezd meghonosodni a társadalmi felelősségvállalás” – mondja Fekete Éva (felső kép), az ötletgazda, a Glocovo megálmodója.

Cél: bemászni a fiatalok mobiljába
A Glocovo egy olyan applikáció, mellyel könnyen egymásra találhat pont az a szervezet és pont az az önkéntes, akiknek céljai és szükségletei a legjobban kiegészítik egymást. Az érdeklődési és tevékenységi kör megadásával fókuszáltan kereshetik és találhatják meg egymást.

Én magam is önkéntes vagyok egy alapítványnál, Nyíregyházán, és azt láttam, hogy az ide érkező diákok, akik az 50 órás iskolai közösségi szolgálatra érkeznek, nagyon hamar elvesztik az érdeklődésüket. Ha nincs olyan feladat, amit aktívan végeznek, akkor azonnal a telefonjuk után nyúlnak, és már nyomkodják is. Zavart, hogy kevés ideig tudjuk fenntartani az érdeklődésüket, és ekkor jött a gondolat, hogy valahogy »bele kell másznunk« a mobiljukba. Egy olyan platformot akartunk biztosítani számukra, ahol információkat találnak, posztolhatnak mint önkéntesek, amitől trendivé tehetjük ezt az elfoglaltságot” – mesélte a kezdetekről a rendszer megálmodója.

„Elég rég elkezdtük ennek az appnak a fejlesztését, de az előző csak teszt verzióban működött, és elég merev rendszer volt, így a mostani egy teljesen új fejlesztés: könnyen kezelhető, felhasználóbarát felületet kapott. Az önkéntesek beregisztrálnak, megjelölik, hogy melyek azok a területek, amik őket érdeklik, ahol segíteni szeretnének. A szervezetek szintén regisztrálnak, így ki tudják tenni, hogy hova, kit keresnek. Ez a felhívás egy push üzenet formájában jelenik meg az önkéntesek telefonján, így rögtön lehet látni, hogy kire hol van szükség” – mondta Szilágyi-Bécsi Tímea, a Glocovo ügyvezetője.

 

Szilágyi-Bécsi Tímea



Célzott kommunikáció szervezet és önkéntes között
A Glocovo adta plusz az önkéntes munka végeztével kezdődik meg. A szervezet a Glocovo által felállított szempontrendszer alapján értékeli is az önkéntest, és ez az értékelés felkerül a profiljába. Így egy egységes és részletes, a szakmai portfólióhoz csatolható minősítést ad a fiatalokról, melyet kinyomtatva akár magukkal is vihetnek egy felvételire vagy állásinterjúra.

Mikor elkezdtük kialakítani a rendszert, még nem is gondoltunk arra, hogy ilyen éles helyzetben, egy humanitárius katasztrófa közben fogjuk élesben tesztelni. Az orosz–ukrán háború azonnal megmutatta, hogy szükség van egy ilyen csatornára, ahol az információk és a segítségnyújtás nem veszik el. A Facebook-csoportokban is sokan vannak, de az ottani információáramlás nagy hátránya, hogy olykor már követhetetlen. Ez a platform megoldást nyújt azoknak, akik benne vannak a rendszerben – mind a fogadó szervezetnek, mind az önkéntesnek –, és a segítségével célzott lesz a kommunikáció” – tette hozzá Fekete Éva.



Értékké kell alakítani a tudást
Az első verzióban közel 200 önkéntes és 20 szervezet regisztrált, de a készítők arra számítanak, hogy ez a szám most gyorsan fog növekedni. „A mi applikációnk már azokat szólítja meg, akik tudatosabban szeretnének segíteni. Az a célunk, hogy értékké alakítsuk a tudást. A Glocovo rendszere kíváncsi az önkéntesek tapasztalataira is. Egy, az appba ágyazott kérdéssor segítségével lehet majd értékelni a befogadó szervezetet, ezzel segítve őket is a további sikeres együttműködésben. A jövőben szeretnénk azt elérni, hogy a Glocovo egy minőségbiztosítási rendszer is legyen, hogy aki itt megjelenik, az egy garanciát jelentsen mindenki számára. Csak regisztrált szervezetek lehetnek fenn, és ezt ellenőrizzük is” – tette hozzá az ügyvezető.

A készítők hosszú távú célja, hogy a Glocovóval elérjék azt, hogy az emberek békeidőben is akarjanak önkénteskedni. Keressék azt, hogy hol, kin és min tudnak segíteni, és képesek legyenek megtalálni önmagukat ebben a szerepben. „Az önkéntesség révén a munkakompetenciák is fejlődnek. Bővülhet a kapcsolatrendszer, új dolgokat tanulhatunk meg az emberek önmagunkról, és ehhez új helyzetek kellenek” – tette hozzá Szilágyi-Bécsi Tímea.

Az applikáció már letölthető a Google Play és az App Store oldalain is, a szervezetek az https://app.glocovo.com/ oldalon regisztrálhatnak. Jelenleg mind az önkéntesek, mind a szervezetek számára díjmentes a használata.

A szerzőről

Melano
A Melano Közéleti és Kulturális Magazin célja, hogy kiszolgálja a Közép-Európa országainak kulturális és közéleti történései iránt érdeklődő olvasókat. A Melano.hu tematikájában elsősorban a Visegrádi-négyek közös ügyeire, zenei, filmművészeti, irodalmi és egyéb művészeti eseményeire koncentrál.