Az utóbbi évtizedekben az adathordozók elképesztő fejlődéstörténetet tudhatnak magukénak: a floppyn, a pen drive-on, a CD és DVD lemezen, a Blu-rayn keresztül számos változatát ismertük és használtuk.
Az év elején sokan tele vannak új tervekkel, elhatározásokkal. Ezek megvalósítása persze sok mindentől függ, de ha sikerül elérni az adott célt, akkor joggal mondhatjuk azt, hogy érdemes volt energiát fektetni bele.
Nem véletlenül a „bravúr” a leggyakrabban emlegetett szó a Valdor Szentes csapatával kapcsolatban. Matajsz Márk tanítványai ismét bebizonyították, hogyan lehet egy negyed alatt megfordítani egy mérkőzést és elvinni a három pontot vendégként.
Az ágyból a plafonra, a kempingben a sátorponyvára vagy akár a kertben, a ház falára is kivetíthetők a legújabb filmek a Samsung hordozható projektorával.
Egy hónap múlva, 2022. február 25-én és 26-án a Jurányi Házban lesz látható az idén kb. 20 éves születésnapját ünneplő Tünet Együttes új előadása, a Nothing Personal.
Jó karban a jó korban – akár ez is lehetne a mottója Gyöngyösi Szilviának, aki saját példáján keresztül több százezer nőnek kínál fogódzkodót azokra az évekre, amikor a tortán már 50 szál gyertyát kell elfújniuk.