2022 legyen az ökológiai lábnyom csökkentésének éve

Létrehozás: 02/01/2022 - 13:41
Nyomtatóbarát változatSend by emailPDF version
Az év elején sokan tele vannak új tervekkel, elhatározásokkal. Ezek megvalósítása persze sok mindentől függ, de ha sikerül elérni az adott célt, akkor joggal mondhatjuk azt, hogy érdemes volt energiát fektetni bele.

„A SodaStream azt javasolja idén családoknak és mikroközösségeknek, hogy egy könnyen elérhető célt tűzzenek a zászlajukra, mégpedig az ökológiai lábnyomuk csökkentését. Ez nemcsak a pénztárcának, hanem a Földnek is hasznos döntés lehet” – hangsúlyozta Széll-Szőke Krisztina, a SodaStream termékmenedzsere. 

A világ legnagyobb szódagép gyártója immáron 2008 óta, tehát 14 éve van jelen Magyarországon. Ez idő alatt egyre több magyar ismerte fel az otthon készített frissítők előnyeit. Bár a SodaStream egyes gépei korábban dizájn díjakat is elnyertek, legnagyobb hasznuk, hogy feleslegessé teszik a cipekedést, illetve a PET-palackok használatát. „Hazánk mindig is egy szódás nemzet volt, de a technika fejlődésével változott a csomagolás is. Most már nem szükséges hazacipelni a szódásüvegeket, sem pedig a szénsavas üdítőket. Egy szódagéppel könnyedén, egyetlen gombnyomásra készíthetünk otthon csapvízből szénsavas vizet” – hangsúlyozta a SodaStream termékmenedzsere. 

Számítások szerint egyetlenegy, a SodaStreamhez alapból kínált szénsavasító palackkal három éven keresztül mintegy 2500 PET-palacktól óvhatjuk meg a bolygót. Ez azt jelenti, hogy legalább ennyi műanyag-palack legyártása válik feleslegessé. A SodaStream Crystal esetén pedig ez a szám jóval magasabb lehet, hiszen ehhez a készülékhez a gyártó üvegből készült szénsavasító palackot kínál. A szódavíz készítő gépeket rendeltetésszerű használat esetén ráadásul nem kell karbantartani és a legtöbb modell nem igényel elektromos áramot. „Mindössze a bennük használt CO2-patront kell időnként cserélni, amellyel 60-80 liter szóda készíthető a szénsaverősségtől függően. Fontos, hogy ezeket a gyári patronokat csak és kizárólag SodaStream logóval ellátott CO2-patronokra cseréljük, ellenkező esetben ellenkező esetben a készülék megfelelő működése nem garantálható.” – emelte ki Széll-Szőke Krisztina. 

Az ökológiai lábnyom csökkentése tehát könnyen és egyszerűen abszolválható SodaStream szódagépekkel. 2021 óta pedig már olyan PepsiCo ízeket is elkészíthetünk odahaza, mint a Pepsi, a Pepsi Max, a 7UP, a 7UP Free, a Mirinda, vagy a Mirinda Light. 

Tags: 
Színes: 

A szerzőről

Melano
A Melano Közéleti és Kulturális Magazin célja, hogy kiszolgálja a Közép-Európa országainak kulturális és közéleti történései iránt érdeklődő olvasókat. A Melano.hu tematikájában elsősorban a Visegrádi-négyek közös ügyeire, zenei, filmművészeti, irodalmi és egyéb művészeti eseményeire koncentrál.