A művészetet támogatja az új magyar kriptovaluta

Létrehozás: 12/03/2021 - 21:53
Nyomtatóbarát változatSend by emailPDF version
A jövő befektetési lehetőségei, a kriptovaluták még mindig gyerekcipőben járnak, annak ellenére, hogy legismertebb változatuk, a bitcoin tizenhárom évvel ezelőtt jelent meg, és sikere azóta az egekben szárnyal.

Nemzetközi szinten egyre több vállalkozás lát opciót újabb és újabb digitális fizetőeszközök létrehozásában, ami alól nem jelentenek kivételt a magyarok sem, bár nálunk a komolytalan, gyorsan nyerészkedni kívánó próbálkozóknak köszönhetően a hosszú távra tervező, tudatos alapítók nehezebben tudnak érvényesülni.   

A kriptovaluta-piac fiatal korának hozadéka, hogy nem alakult még ki az a kontroll, ami gátat szabna a minden szakmai hátteret nélkülöző, pusztán anyagi haszonszerzés céljából létrehozott, személyekhez nem köthető valuták megjelenésének. Kis túlzással, ma szinte bárki bejelenthet új pénznemet, amivel szabadon kereskedést is folytathat. 

Fél éve működik a Facebookon Kripto Géniuszok csoportunk, amelyet azzal a szándékkal keltettünk életre, hogy szélesítsük az emberek látókörét a kriptobefektetések világában. A közösség tagjai a moderátoroknak és egymásnak is feltehetik kérdéseiket, illetve rendszeres, videós online konzultációkat is szervezünk, mert a bizalom megalapozása szempontjából fontosnak tartom, hogy mindenki nyíltan vállalja a személyazonosságát” – avatott be Fábián Dávid, az Artist Market Token alapító tulajdonosa.

Fókuszban a művészetek támogatása

A világban már számos NFT (non-fungible token, nem helyettesíthető token) piactér működik. Az NFT token jellemzője, hogy létrehozása során egyedileg meg kell határozni, hogy mi a célja, mitől lesz különleges a digitális eszköz. Korlátozott mennyiségben elérhető és a bitcoinnal ellentétben oszthatatlan, csak egészben van értéke. Számos dologból születhet NFT, amely főként abban van segítségünkre, hogy ami korábban a digitális térben másolhatósága miatt nem volt alkalmas tulajdonná válásra, most megvalósítható. Mint például egy művészeti alkotás: festmény, fotó vagy más digitalizálásra alkalmas mű.

Szeptemberben vezettük be az AMT tokent (Artist Market Token), azzal a céllal, hogy a magyarországi művészetet, művészeket támogassuk. Erre alapozva rövidesen létrehozzuk az első magyar NFT marketplace-t, amely mint egy virtuális galéria, digitális formában tartalmazza a velünk együttműködő művészek alkotásait, amelyeket a piactér hivatalos pénznemével, az AMT-vel megvásárolhatnak az érdeklődők, az alkotásra kizárólagos tulajdonjogot szerezve” – ismertette Fábián Dávid. 

A művészetkedvelők jól járnak, hiszen egy frissen nyílt piactéren kedvezőbb áron tudnak vásárolni különböző műveket, mint olyan platformokon, ahol bejáratott, jobban elterjedt fizetőeszközök vannak, amelyek ezáltal lényegesen drágábbak.

Minél több az adásvétel, annál értékesebb a valuta

Az AMT valutát vásárlók virtuális pénzüket befektethetik a piactéren, de tartogathatják is azzal a céllal, hogy növeljék a birtokukban lévő mennyiséget. 

„Az AMT egy reflexiós token, ami azt jelenti, hogy a piac mozgása befolyásolja a befektetők nyereségének mértékét. A tokeneladások ugyanis 10%-os költséggel járnak, ami – szemben azzal, hogy a legtöbb esetben ezt megtartják az alapítók és a működtetők – nálunk visszaosztásra kerül a befektetők számára” – tudtuk meg Fábián Dávidtól.

A napjainkban születő, komoly háttérrel rendelkező kriptovaluták lehetséges életútját jelezheti a bitcoin sikeres menetelése, amely 2008-as megjelenése óta évről évre képes volt megduplázni az értékét, és annak ellenére, hogy ma már igen magas az árfolyama, még mindig megéri ebbe fektetni. 

„Mi hosszú távra tervezünk a valutánkkal, olyan valós felhasználási lehetőséget szeretnénk biztosítani, amivel minden résztvevő jól járhat, legyen az művész vagy befektető” – tette hozzá az AMT alapító tulajdonosa.

Ellenőrizhető háttér, tőzsdei jelenlét

Jelen körülmények között elengedhetetlen a bizalom megalapozása, aminek egyik kulcsmomentuma az elérhetőség, az ellenőrizhetőség.  „Weboldalunkon számos információt megtalálhatnak rólunk az érdeklődők, a »white paperünk« (az a kiadvány, amelyben szerepel egy projekt célja, egyéves terve, személyi háttere, engedélyei stb.) angol és magyar nyelven is rendelkezésre áll. Ügyfeleinkkel akár online, akár személyesen is tudunk találkozni a megbeszélések során, igénytől függően” – emelte ki a szakember. 

A szervezet a jövőben jótékonysági tevékenységekre is jelentős hangsúlyt kíván fektetni, többek között galériák nyitása, felújítása, digitális aukcióvásárok megrendezése és művészeti rendezvények finanszírozása szerepel a terveik között.

Kezdetben igyekszünk a magyar piacra, azon belül is a művészeti szegmensre koncentrálni, de a későbbiekben szeretnénk nyitni külföld felé is, már azon a téren is zajlanak egyeztetések. Hatalmas eredményként értékeljük, hogy bár még csak egy hónapja működünk, jelezték felénk, hogy szeretnék az AMT-t tőzsdén listázni, ami hamarosan be is következik, és nagyban megkönnyíti majd a valutánkkal való kereskedést” – zárta gondolatait Fábián Dávid.

A szerzőről

Melano
A Melano Közéleti és Kulturális Magazin célja, hogy kiszolgálja a Közép-Európa országainak kulturális és közéleti történései iránt érdeklődő olvasókat. A Melano.hu tematikájában elsősorban a Visegrádi-négyek közös ügyeire, zenei, filmművészeti, irodalmi és egyéb művészeti eseményeire koncentrál.

További cikkeink