Honeybeast X Paulina: éljük meg együtt, amit még nem tettünk meg!

Létrehozás: 03/22/2022 - 15:31
Nyomtatóbarát változatSend by emailPDF version
Tarján Zsófi és az X-Faktor sztárja Paulina, duettel lepik meg a közönséget.

„Ez a dal nagy kaland volt mindannyiunk számára, mely során jó értelemben véve kiléptünk a komfortzónánkból. A Tele a szívem a múlt, a jelent és a jövő összevetése, azzal a pozitív üzenettel, hogy bátran éljünk meg mindent, amit szeretnénk, de még nem tettünk meg.” -  meséli Tarján Zsófi a X-Faktor döntősével való duettje kapcsán.

A Honeybeast gitárosával, Bencsik-Kovács Zolival ketten írtuk a dalt, teljes mértékbe fele-fele arányban, és a legnagyobb egyetértésben. Elmentem Szegedre hozzájuk és belevágtunk a munkába. Annyira jól haladtunk, hogy a következő utazásom alkalmával már a klipet forgattuk. A videó gyakorlatilag maga az élőhangszeres stúdiófelvétel volt, ez egy werk-klip lett.” – emlékszik vissza Paulina, aki azt is elárulta, hogy nagy tisztelője Tarján Zsófinak.

 „Kiemelkedő énekesnek és kiemelkedő előadónak tartom Zsófit. Hallottam már róla, hogy hihetetlen energiákat képes mozgatni a színpadon, de a közös turné kecskeméti nyitókoncertjén ezt személyesen is megtapasztalhattam. Ilyen élményben eddig, csak Geszti Péter mellett volt részem, nála éreztem még ennyire erősen a személyiség erejét koncert közben. Bevallom a közös munkát egyáltalán nem így képzeltem el: azt gondoltam nehezebb lesz. Nemcsak a hangunk, hanem a személyiségünk is jól kiegészíti egymást, tényleg meglepett az az összhang, ami kialakult köztünk. A felvétel előtt nem volt koncepció, hogy egyszerre is énekeljünk, de a stúdióban kiderült, hogy a két hang együtt  új hangot képez, így mindannyian beleszerettünk ebbe a verzióba, és megtartottuk ezt a részt.”

A Tele a szívem szólóban is előadható, tehát a két énekes külön koncertjein is hallhatjuk majd. A Honeybeast jelenlegi turnéja során viszont egészen biztos, hogy Tarján Zsófi és Paulina közös előadásában élvezhetjük majd. A zenekar Cirkusz névre keresztelt országos turnéján ugyanis Paulina is fellép saját dalaival és vendégelőadóként is. A turné egyik legfontosabb eseménye persze a akivel az április 23-i Budapest Park koncert lesz, amit kár lenne kihagyni.

Kultúra: 

A szerzőről

Melano
A Melano Közéleti és Kulturális Magazin célja, hogy kiszolgálja a Közép-Európa országainak kulturális és közéleti történései iránt érdeklődő olvasókat. A Melano.hu tematikájában elsősorban a Visegrádi-négyek közös ügyeire, zenei, filmművészeti, irodalmi és egyéb művészeti eseményeire koncentrál.