Idén sem marad el a magyarpolányi Passió

Létrehozás: 07/12/2021 - 13:33
Nyomtatóbarát változatSend by emailPDF version
Az 52. Eucharisztikus Kongresszus évében idén sem maradnak el a Passió előadások Magyarpolányban. A helyzethez igazodva most új időpontban, augusztus 19-29-ig összesen hat előadásra készülnek a falu lakosai.

Magyarpolány egy igazi csodafalu, ahol az is megtörténhet, hogy reggel még péksütit veszünk a hölgytől, aki este már Mária Magdolna szerepében nyújt felejthetetlen alakítást a nézőknek. A Passió játékok alkalmával a falu lakói profi színészekké alakulnak át, és a Kálváriadomb festői környezetében varázsolnak vissza minket a bibliai időkbe. Így fordulhat elő az, hogy a naplementét követően a pék, a hentes, a mezőgazdász, a polgármester…, kicsik és nagyok Húros Annamária korhű jelmezeibe bújva a kort megidéző díszletek között az amatőr színjátszás magaslatait tárják elénk. Az előadásokon kizárólag Jézus szerepében láthatunk hivatásos színészt. Dávid Roland énekes-színészt – akit idén második alkalommal láthatunk a darabban – mondhatni Isten is erre a szerepre teremtette; karakterével hitelesen formázza meg Krisztus történetét az utolsó vacsorától egészen a mennybemenetelig. 

Több mint negyedévszázados hagyományra tekint vissza a Magyarpolányi Passió

A Veszprém megyében található, Európa Nostra-díjas helységben a passiójátszás hagyománya egészen a ’90-es évek elejére nyúlik vissza. 2015-től megújult formában várják a nézőket. Az új rendezésű darab forrásanyagaként a szövegírók (Katona Imre, Németh Ervin és Pataki András) a XVII. századi passiójátékokat, a csíksomlyói misztériumokat, valamint a Károli Gáspár fordításában készült Bibliát használták.  A Magyarpolányi Passióban meghatározó szerepet kapnak az élőzenés dalok, melyeknek zeneszerzője Szarka Gyula, Kossuth-díjas énekes, gitáros, zeneszerző, a Ghymes együttes alapító tagja. A darab rendezője 2015 óta Pataki András, a soproni Petőfi Színház igazgatója. Ha már ellátogatunk Magyarpolányba, érdemes több időt rászánni erre a kivételesen szép településre. 83 népi műemléki épületből álló Falumúzeuma, a síkság és a hegyvidék törésvonalán elhelyezkedő környezeti adottságai és vendégszerető lakosai nem mindennapi kikapcsolódást garantálnak az odalátogatóknak!  

Magyarpolányi Passió

augusztus 19, 20, 21, 24, 27, 29. 21:00 óra

Magyarpolány, Kálváriadomb

Jegyár: 3.000 Ft 

(20 db feletti rendelés esetén 2.500 Ft/fő; gyerekjegy 18 éves korig: 1.500 Ft/ fő)

Jegyrendelés: telefonon: +36 20 387- 6761 telefonszámon vagy online: magyarpolany.hu/jegyrendeles

A Magyarpolányi Passió fővédnökei: Böjte Csaba ferences rendi szerzetes és Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár.

 

 

Kultúra: 

A szerzőről

Melano
A Melano Közéleti és Kulturális Magazin célja, hogy kiszolgálja a Közép-Európa országainak kulturális és közéleti történései iránt érdeklődő olvasókat. A Melano.hu tematikájában elsősorban a Visegrádi-négyek közös ügyeire, zenei, filmművészeti, irodalmi és egyéb művészeti eseményeire koncentrál.