Magyar Kupa: félházon a Puskás, de újságírók már nem férnek be

Létrehozás: 05/09/2022 - 22:21
Nyomtatóbarát változatSend by emailPDF version
A Ferencváros és a Paks labdarúgócsapatának vezetőedzője egyaránt kölcsönös tisztelettel beszélt a riválisról a szerdai MOL Magyar Kupa döntője előtt.

"A kupadöntőig mindig hosszú út vezet, ez meg is adja a meccs rangját és éppen ezért minden országban futballünnep. Nem lesz könnyű dolgunk, mert egy ilyen mérkőzésen mindkét csapat nyerni akar, de a felkészülésünk megfelelően zajlik" - mondta a finálét felvezető hétfői sajtótájékoztatón Sztanyiszlav Csercseszov, a fővárosiak trénere. "A szezon akkor lenne teljes számunkra, ha a bajnoki arany mellett felemelhetnék ezt a gyönyörű és nehéz trófeát is".

Kollégája, Bognár György erre azzal válaszolt, hogy a csapatában Böde Dániel igencsak jó erőben van, ezért neki nem okozna gondot felemelni a kupát, hiába nehéz. "Ez nem egy kupameccs, hanem a kupadöntő, márpedig a döntőt nem játszani kell, hanem megnyerni. A Ferencváros jobb képességű játékosokból áll, gyorsabb, kreatívabb és kezdeményezőbb, de alkalmasnak tartom a csapatomat arra, hogy ennek ellenére nyerjen és megfelelő ellenállást tanúsítson" - fordította komolyra a szót a Paks mestere. "Legutóbb az FTC alkalmazkodott hozzánk azzal, hogy három belső védővel állt fel az addig megszokott kettő helyett, azóta megtartotta ezt a szisztémát, így most is erre számítok".

A rossz főpróbákat illetően - mindkét együttes kikapott hétvégén - Bognár arról beszélt, hogy a Paksnak eggyel kevesebb nap állt rendelkezésre, hogy rápihenjen a kupadöntőre, ezért csak két-három alapember játszott vasárnap, ha úgy tetszik, beáldozták a legutóbbi bajnokijukat a Kisvárda ellen. Csercseszov szerint a vereség a játék része, de az nem mindegy, hogyan kap ki egy csapat. Abban bízik, hogy a játékosai tanultak az MTK-tól elszenvedett 3-0-s vereség hibáiból. "Minden csapatnak megvannak a vezérei, a Paksnak a góllövőlistát vezető Ádám Martin. De ellenünk azért nem szerzett sok gólt. Összességében viszont nem egy játékosra, hanem az egész Paksra készülnünk" - válaszolt Csercseszov arra a kérdésre, hogy mekkora kihívást jelent 31 gólos csatár megfékezése.

Bognár kifejtette, a mostani menetelés tavaly a korai búcsúval kezdődött, mert akkor a Budafoktól úgy kaptak ki a nyolcaddöntőben, hogy sok tartalékjátékos szerepelt. Elárulta, az akkori meccs után mondta, hogy komolyabban kellett volna venni a mérkőzést, és idén nem engedik el a sorozatot. "Senkit nem kell motiválni egy ilyen meccsre, ahogy az elődöntőben sem kellett. Akit motiválni kellene, annak nincs helye a pályán" - jelentette ki Bognár. Ezzel kapcsolatban a paksiak egyik legrutinosabb labdarúgója, Böde Dániel arról beszélt, hogy sok paksi játékos először játszik majd ilyen nagy közönség előtt, de szerinte ez majd épp úgy feldobja őket, ahogy 2013-ban őt feldobra, amikor Isztambulban 60 ezer ember előtt pályára léphetett a válogatottban. Akkor Böde szerezte a magyarok egyenlítő gólját az 1-1-re végződött vb-selejtezőn.

A korábbi ferencvárosi futballista azt is elárulta, hogy legutóbb tíz éve szerzett gólt az FTC ellen, de kapusának, Dibusz Dénesnek lőtt már néhány gólt, mielőtt csapattársak lettek. Megjegyezte, hogy ha 11-esekre kerül sor, akkor nem a rúgótechnika, hanem a tiszta fej számít majd."A Paks meccsei általában eseménydúsak, de kíváncsi leszek, ezúttal mennyire vállalja fel a saját stílusát. Már az előző egymás elleni meccsen is azt éreztem, hogy azért óvatosabb, jobban odafigyel a védekezésre. Nem volt az a kamikaze jellegű, totális futball. Szerintem szervezett védekezésből lendülnek majd támadásba. Fizikálisan erősek, szeretik a párharcokat" - beszélt a riválisról Dibusz, a Ferencváros csapatkapitánya, aki szerint a csapatot nem nyomasztja az esélyesség terhe, mert azzal sikeresen megbirkóztak az elmúlt években is.

A 82. Magyar Kupa-döntő szerdán 19.30-kor kezdődik a Puskás Arénában. A magyar szövetség (MLSZ) tájékoztatása szerint eddig 30 ezer belépőt vásároltak a szurkolók. Ez még fél háznak sem tekinthető, mivel a létesítmény közel 70 ezer embert képes befogadni. A találkozót az M4 Sport közvetíti.

A Melano Magazin is szeretett volna tudósítani az eseményről a helyszínen, azonban az MLSZ Sajtóosztálya tartotta magát a hagyományához és ahogy a Puskás Aréna 2019-es megnyitása óta egyetlenegyszer sem, így ezúttal sem biztosított akkreditációt számunkra. Reméljük ezzel a gyakorlattal az MLSZ szponzorai nem tudnak azonosulni. Elnézést kérünk az olvasóinktól!

A szerzőről

Melano
A Melano Közéleti és Kulturális Magazin célja, hogy kiszolgálja a Közép-Európa országainak kulturális és közéleti történései iránt érdeklődő olvasókat. A Melano.hu tematikájában elsősorban a Visegrádi-négyek közös ügyeire, zenei, filmművészeti, irodalmi és egyéb művészeti eseményeire koncentrál.