Megvannak a Magyar Filmdíj jelöltjei

Létrehozás: 02/12/2018 - 09:40
Nyomtatóbarát változatSend by emailPDF version
Sikeresen lezajlott a Magyar Filmakadémia Egyesület szervezésében, a Magyar Nemzeti Filmalap és az NMHH Médiatanácsa támogatásával megrendezett 4. Magyar Filmhét.

 

Február 8-11. között a közönség a Corvin moziban megtekinthette a 2017-es év filmtermésének legjavát. A vetítéseket nagy érdeklődés övezte, több film teltházzal futott. 5 kategóriában 131 film versenyzett és a nézők további 19 versenyen kívüli alkotást is láthattak. A Magyar Filmakadémia vasárnap este hozta nyilvánosságra a tagok titkos szavazásának végeredményét, hogy a 23 kategóriában melyik 5 alkotást és alkotót jelölik a 3. Magyar Filmdíjra. Az ünnepélyes díjátadót március 11-én este a Vígszínházban rendezik meg. Ott derül majd ki, hogy kik kapnak idén Magyar Filmdíjat.

Öt kategóriában összesen 131 film versenyzett a 4. Magyar Filmhéten a Corvin moziban. A seregszemlére az alkotók a 2017-ben Magyarországon mozi forgalmazásba került, televízióban sugárzott, illetve a legfontosabb nemzetközi filmfesztiválokon szerepelt filmalkotásokat nevezhették. Magyar Filmakadémia tagsága titkos szavazással döntött az idei jelöltekről.

Az 1945, az Aurora Borealis, A Viszkis, a  Kincsem és a Testről és  lélekről versenyezek a legjobb játékfilmnek járó Magyar Filmdíjért. A tévéfilmek közül a benevezett négy alkotás, az Árulók, a Csandra Szekere, az Egy szerelem gasztronómiája és az Utolsó adás kaptak jelölést. A legjobb dokumentumfilm kategóriában az  Egy nő fogságban,  az Elhallgatott zenekarok a 60-as, 70-es évekből, a Granny Project, az ULTRA és a Visszahúz a múlt - Ember Judit portréja kapták a legtöbb szavazatot. A legjobb kisjátékfilm kategóriában A Kockaember, az Asszó, a Cinematographer, a Földiek és a Zabigyerek vannak a jelöltek között, míg az animációk közül A kozmosz nagykövetei, az  Albrecht Dürer rinocérosza, az Egy komisz kislány naplója - 2.epizód: Mr.Barnum cirkusza, a Janó Manó és az elveszett harmatcseppek és a WireLess kapta a legtöbb szavazatot.

Az 5 műfaji kategória mellett 16 szakmai kategóriában - rendező, női, férfi főszereplő, női, férfi mellékszereplő, operatőr, forgatókönyv (játékfilmek és tévéfilmek esetében egyaránt), vágó, zeneszerző, díszlet/látvány/jelmeztervező, smink-, fodrász-, maszkmester és hangmester – adnak majd ki díjakat. 

A jelöltek teljes listája alant olvasható. A legtöbb szavazatot kapott 5-5 alkotás és alkotó közül az akadémiai tagok újabb titkos szavazással döntenek majd a nyertesekről. A díjátadót március 11-én este a Vígszínházban rendezik meg. Ott derül majd ki, hogy kik kapják a 23 kategóriában kiosztandó Magyar Filmdíjat.

 

A JELÖLTEK TELJES LISTÁJA

 

LEGJOBB JÁTÉKFILM

  • 1945, rendező: Török Ferenc, producerek: Angelusz Iván, Reich Péter, Török Ferenc
  • Aurora Borealis - Északi fény, rendező: Mészáros Márta, producere): Major István, Gül Togay
  • A Viszkis, rendező: Antal Nimród, producerek: Hutlassa Tamás, Hutlassa Barnabás
  • Kincsem, rendező: Herendi Gábor, producerek: Hutlassa Tamás, Herendi Gábor
  • Testről és lélekről, rendező: Enyedi Ildikó, producerek: Mécs Mónika, Muhi András, Mesterházy Ernő

 

LEGJOBB TÉVÉFILM

  • Árulók, rendező: Fazakas Péter
  • Csandra Szekere, rendező: Vitézy László
  • Egy szerelem gasztronómiája, rendező: Madarász Isti
  • Utolsó adás, rendező: Kovács Patrik

 

LEGJOBB DOKUMENTUMFILM

  • Egy nő fogságban, rendező: Tuza-Ritter Bernadett
  • Elhallgatott zenekarok a 60-as, 70-es évekből, rendező: Kisfaludy András
  • Granny Project, rendező: Révész Bálint
  • ULTRA, rendező: Simonyi Balázs
  • Visszahúz a múlt - Ember Judit portréja - rendező: Dér Asia

 

LEGJOBB KISJÁTÉKFILM

  • A Kockaember, rendező: Dombrovszky Linda
  • Asszó, rendező: Fekete Tamás
  • Cinematographer, rendező: Novák Emil
  • Földiek, rendező: Freund Ádám
  • Zabigyerek, rendező: Kölcsey Levente

 

LEGJOBB ANIMÁCIÓS FILM

  • A kozmosz nagykövetei, rendező: Klingl Béla
  • Albrecht Dürer rinocérosza, rendező: Orosz István; Horkay István
  • Egy komisz kislány naplója - 2.epizód: Mr.Barnum cirkusza, rendező: Gyulai Líviusz
  • Janó Manó és az elveszett harmatcseppek, rendező: Miklósy Zoltán, Herkó Attila
  • WireLess, rendező: Pataki Szandra

 

LEGJOBB RENDEZŐ - JÁTÉKFILM KATEGÓRIA

  • Antal Nimród / A Viszkis 
  • Enyedi Ildikó / Testről és lélekről 
  • Mundruczó Kornél / Jupiter Holdja 
  • Török Ferenc / 1945 
  • Vranik Roland / Az Állampolgár 

 

LEGJOBB FORGATÓKÖNYV - JÁTÉKFILM KATEGÓRIA

  • Antal Nimród / A Viszkis 
  • Enyedi Ildikó / Testről és lélekről 
  • Szabó Iván, Vranik Roland / Az Állampolgár 
  • Szántó T. Gábor, Török Ferenc / 1945 
  • Szekér András / Budapest Noir 

 

LEGJOBB NŐI FŐSZEREPLŐ  - JÁTÉKFILM KATEGÓRIA

  • Balsai Móni / Jupiter Holdja
  • Borbély Alexandra / Testről és lélekről
  • Máhr Ági / Az Állampolgár 
  • Petrik Andrea / Kincsem
  • Tóth Ildikó / Aurora Borealis - Északi fény 

 

LEGJOBB FÉRFI FŐSZEREPLŐ-  JÁTÉKFILM KATEGÓRIA

  • Jéger Zsombor / Jupiter Holdja 
  • Morcsányi Géza /Testről és lélekről
  • Nagy Ervin / Kincsem 
  • Rudolf Péter / 1945
  • Terhes Sándor / OUT-Kihűlés

 

LEGJOBB NŐI MELLÉKSZEREPLŐ  - JÁTÉKFILM KATEGÓRIA

  • Békés Itala / Testről és lélekről 
  • Kováts Adél / Budapest Noir 
  • Nagy Mari / 1945 
  • Tenki Réka / Testről és lélekről 
  • Trokán Anna / Szeretföld

 

LEGJOBB FÉRFI MELLÉKSZEREPLŐ - JÁTÉKFILM KATEGÓRIA

  • Jordán Tamás / Testről és lélekről
  • Keresztes Tamás / Kincsem 
  • Kovács Lehel / Kincsem
  • Mészáros Máté / Jupiter Holdja 
  • Znamenák István / Az Állampolgár 

 

LEGJOBB VÁGÓ - JÁTÉKFILM KATEGÓRIA

  • Barsi Béla / 1945 
  • Király István, Mózes István / Kincsem 
  • Kovács Zoltán / A Viszkis 
  • Mógor Ágnes / Brazilok 
  • Szalai Károly / Testről és lélekről

 

LEGJOBB HANGMESTER - JÁTÉKFILM KATEGÓRIA

  • Balázs Gábor / Kincsem 
  • Balázs Gábor / A Viszkis 
  • Beke Tamás, Péterffy Máté, Székely Tamás / Aurora Borealis - Északi fény
  • Lukács Péter Benjámin, Székely Tamás / Testről és lélekről 
  • Zányi Tamás / 1945 

 

LEGJOBB OPERATŐR - JÁTÉKFILM KATEGÓRIA

  • Herbai Máté / Testről és lélekről 
  • Piotr Sobocinski Jr. / Aurora Borealis - Északi fény 
  • Ragályi Elemér / 1945 
  • Rév Marcell / Jupiter Holdja 
  • Szatmári Péter / A Viszkis 

 

LEGJOBB ZENESZERZŐ - JÁTÉKFILM KATEGÓRIA

  • Jed Kurzel / Jupiter Holdja 
  • Kovács Márton / Hetedik alabárdos 
  • Pacsay Attila / Budapest Noir 
  • Szemző Tibor / 1945 
  • Szirtes Edina Mókus / Szeretföld 

 

LEGJOBB JELMEZ - JÁTÉKFILM KATEGÓRIA

  • Bárdosi Ibolya / Kincsem 
  • Breckl János / A Viszkis 
  • Flesch Andrea / Budapest Noir 
  • Juristovszky Sosa / 1945 
  • Lengyel Rita és Kemenesi Tünde / Brazilok 

 

LEGJOBB LÁTVÁNYTERVEZŐ - JÁTÉKFILM KATEGÓRIA

  • Ágh Márton / Jupiter Holdja 
  • Hujber Balázs / A Viszkis
  • Láng Imola / Testről és lélekről 
  • Rajk László / 1945 
  • Valcz Gábor / Brazilok 

 

LEGJOBB MASZKMESTER (VEZETŐ SMINKES) - JÁTÉKFILM KATEGÓRIA

  • Koltai Nóra / Jupiter Holdja 
  • Kozma Éva / Aurora Borealis - Északi fény 
  • Petrilla Orsolya / Testről és lélekről 
  • Színek Klári,Tesner Anna / 1945
  • Tesner Anna, Halász Judit, Görgényi Réka / Budapest Noir 

 

LEGJOBB SMINK - JÁTÉKFILM KATEGÓRIA

  • Fekete Rita, Makk Ildi, Jónás Kata / Kincsem 
  • Koltai Nóra / Jupiter Holdja 
  • Kozma Éva / Aurora Borealis - Északi fény 
  • Petrilla Orsolya / Testről és lélekről 
  • Színek Klári, Tesner Anna / 1945 

 

LEGJOBB FORGATÓKÖNYV- TÉVÉFILM KATEGÓRIA

  • Hegedűs Bálint / Egy szerelem gasztronómiája
  • Kovács Patrik / Utolsó adás
  • Köbli Norbert / Árulók 
  • Sz.Szabó István, Vitézy László / Csandra Szekere 

 

LEGJOBB RENDEZŐ - TÉVÉFILM KATEGÓRIA

  • Fazakas Péter / Árulók
  • Madarász Isti / Egy szerelem gasztronómiája 
  • Kovács Patrik / Utolsó adás
  • Vitézy László / Csandra Szekere 

 

LEGJOBB FÉRFI FŐSZEREPLŐ - TÉVÉFILM KATEGÓRIA

  • Adorjáni Bálint / Csandra Szekere 
  • Bereczki Zoltán / Egy szerelem gasztronómiája
  • Hegedűs D. Géza / Árulók 
  • Héger Tibor / Utolsó adás

 

LEGJOBB NŐI FŐSZEREPLŐ - TÉVÉFILM KATEGÓRIA

  • Balla Eszter / Egy szerelem gasztronómiája 
  • Danis Lídia / Csandra Szekere 
  • Dobos Kata / Utolsó adás
  • Sztarenki Dóra / Árulók 
  • Tenki Réka / Csandra Szekere 

 

 

Kultúra: 

A szerzőről

Melano
A Melano Közéleti és Kulturális Magazin célja, hogy kiszolgálja a Közép-Európa országainak kulturális és közéleti történései iránt érdeklődő olvasókat. A Melano.hu tematikájában elsősorban a Visegrádi-négyek közös ügyeire, zenei, filmművészeti, irodalmi és egyéb művészeti eseményeire koncentrál.