Nagy hiba volt összefogni Gyurcsánnyal: taszítja a fiatalokat

Létrehozás: 01/19/2021 - 14:31
Nyomtatóbarát változatSend by emailPDF version
Gyurcsány Ferenc "inkább taszítja, mint vonzza a fiatalokat" - közölte a Nézőpont Intézet a Facebook-oldalán a Medián legfrissebb közvélemény-kutatásának eredményei kapcsán.

 

A Nézőpont azt írta, hogy a Medián számai is megerősítik: "a baloldali közös lista miatt szavazatokat veszít az ellenzék". Hozzátették: "a baloldali kutatócégekhez sorolt Medián, akarva-akaratlan, elismerte" legfrissebb publikációjában, hogy a 30 év alatti fiatalok körében a baloldali közös lista mintegy 240 ezer szavazó elfordulását hozta az ellenzéktől. A Nézőpont közlése szerint a Medián ugyanis azt mutatta ki, hogy a 30 év alattiak körében a Fidesz 22 százalékon áll, s "a Kétfarkú Kutya Párt beérte, a Jobbik és a Momentum pedig meg is előzte".

Ezek alapján a Jobbik és a Momentum - a Medián szerint - legalább 23-23 százalékon áll a fiatalok körében, a DK, MSZP és az LMP számára pedig így maximum összesen 10 százalékos támogatottság marad - írták. A Nézőpont szerint mindez a baloldali közös lista pártjainak 56 százalékos támogatottságát jelenti, míg a Medián a baloldal közös listájánál csak 41 százalékos szimpátiát mért.
 

Ezek alapján a Gyurcsánnyal való összefogás a Medián szerint 15 százalékpontos csökkenést hozott a baloldalnak, s ez 240 ezer fiatalnak feleltethető meg - állapította meg a Nézőpont Intézet.

Forrás: MTI

Visegrádiak: 

A szerzőről

Melano
A Melano Közéleti és Kulturális Magazin célja, hogy kiszolgálja a Közép-Európa országainak kulturális és közéleti történései iránt érdeklődő olvasókat. A Melano.hu tematikájában elsősorban a Visegrádi-négyek közös ügyeire, zenei, filmművészeti, irodalmi és egyéb művészeti eseményeire koncentrál.