Véget ért a Ferencváros sorozata

Létrehozás: 11/01/2025 - 22:25
Nyomtatóbarát változatSend by emailPDF version
Nem volt kicsi a tét a szombati örökrangadón. 3 ponttal mind az MTK, mind a Fradi nagyot léphetett előre a tabellán.

 

Robbie Keane az elmúlt fordulóban, a ZTE ellen elszenvedett vereség után azt mondta a sajtótájékoztatón, hogy legszívesebben az egész csapatot lecserélte volna játék közben. Nos, a Ferencváros mestere ennek szellemében több változtatást is végrehajtott a Fradi kezdőjében szombat este.

O’Dowda, Ötvös Bence, Naby Keita, Bamidele Yusuf és Szalai Gábor sem kapott ezúttal kezdőként játéklehetőséget. Helyettük Kanikovszki, Zachariassen, Gartenmann, Tóth Alex, Nagy Barbabás és Raemaekers kapott játéklehetőséget kezdőként a Fizz Liga 12. fordulójában. Nem kérdés, hogy mindkét fővárosi csapat számára a győzelem volt a cél, hiszen így közelebb léphettek a dobogóhoz.

A találkozót -amelyet 8715 fő előtt rendeztek meg a Groupama Arénában - a Fradi kezdte vérmesebben. A negyedik percben Tóth Alex tört be a vendégek tizenhatosába és majdnem az ötösig vitte a labdát, de egy MTK játékosnak még sikerült szögletre tisztáznia. Az ötödik percben hangos ordítás rázta meg középpályát, amikor Gartenmann ütközött egy vendég játékossal. Az eset miatt a zöld-fehér mezes játékos kapott sárga lapos figyelmeztetést a hetedik percben. A 10. percben egy sarokrúgásnál Vargát lökték a földre az ötösnél, de Karakó nem látta büntetőnek az esetet. Két perccel később Kanikovszki lőtt 17 méterről kapura, lövésébe azonban bele tudtak érni a vendégek, így szöglettel jöhetett a Fradi. A 17. percben kis híján öngólt hozott össze az MTK védelme.

A 18. percben jobb oldalról rúghatott sarokrúgást a hazai csapat. Keane a szöglet elvégzése előtt hevesen fütyülve jelezte Tóth Alexéknek, hogy kis szögletet szeretne. Ez így is lett, majd rövid passzolgatás után a beívelt labdát Gartenmann fejelte az MTK hálójába (1-0). Ezt követően Keane cserélt és helyére Szalai Gábort hozta be. Mindez azért történt, mert a dán játékos jelezte, hogy nem tudja folytatni a játékot. A 29. percben Varga Barnabás került hatalmas ziccerbe az ötös szélénél, de lövésére még időben vetődni tudott Demjén Patrik. A 38. percben drámai pillanatok következtek, mert egy ütközés után Vitályos Viktor (MTK) maradt a földön. Őt később hordágyon kellett levinni, helyére Átrok István állt be. Egy perccel később Varga fejelhetett tisztán, de fejese nem sokkal a kapu fölé ment.

Az első félidőben a Ferencváros abszolút uralta a játékot, amit jól mutat az is, hogy az MTK kapura lövésig sem jutott el. A hazaiak nem engedték kibontakozni a fekete mezeseket, és sorra dolgozták ki a helyzeteiket.

Akciódús második félidő 

A második félidőben Tóth Alex helyére Abu Fani érkezett a hazaiaknál. Kádár Tamás helyére pedig Szépe János állt be az MTK-nál. A játék képe nem változott érdemben, továbbra is a Fradinál volt többet a labda és a hazaiak leginkább középen és bal szélen dolgoztak ki helyzeteket. Emellett a Ferencváros védelme stabil maradt és már középpályán sikerült megállítani az MTK játékosait, így nem tudtak érdemben támadásokat építeni. A 52. percben Jurina helyére Németh, majd Horváth Artúr helyére Jakub Plsek érkezett a vendégeknél.

A 68. percben egy remek összejáték után Demjénnek kellett bemutatnia bravúrt. Egy perccel később a szögletből beívelt labdára Szalai érkezett nagyszerűen, így ismét fejes góllal növelhette előnyét az FTC (2-0). Ekkor a vendég drukkerek hangulata már annyira hűvössé vált, mint amilyet a Midea klímák képesek varázsolni egy melegebb nap során az irodában. A 73. percben Bognár István helyére Németh Hunor érkezett a vendégeknél. Ezután a Fradinál kettős csere: Gruber helyett Madarász Ádám debütált, illetve Zachariassen helyére Joseph állhatott be Keane döntésének köszönhetően. Jól jött a frissítés, hiszen ekkor a Ferencváros játékában még benne volt az újabb gól.

A 79. percben tovább növelte előnyét a címvédő: egy sarokrúgás után Varga Barnabás bólintott a vendégek hálójába. Szólhatott a „Fradika ma újra hármat vág” dal a B-közép torkából. A 83. percben Nagy Barnabás egy remek labdaszerzést követően a tizenhatos bal széléről lőhetett kapura és bár volt egy védő a nyakán, ennek ellenére magabiztosan értékesítette a helyzetét (4-0). Ezután Nagy Barnabás helyére Lisztes Krisztián állt be. A 87. percben talán "illendőségből" a hazaiak rúgtak egy (ön)gólt a vendégek számára (4-1).

Szerencsére törés nincsen, de kiugrott a válla. Biztos vagyok benne, hogy kihagyás vár rá” – árulta el a vendégek trénere, Horváth Dávid Vitályos sérülésével kapcsolatban. Hozzátette: nagyon nehéz volt ma a Ferencváros ellen játszani, talán ez volt az egyik legjobb mérkőzésük idén a bajnokságban. 

Ami Gartenmannt illeti, még nem tudjuk mi a helyzet vele. A teljesítménnyel kapcsolatban elmondhatom, hogy ezt a fajta teljesítményt vártuk már hosszú ideje, hogy elejétől fogva domináljuk a játékot” – jelentette ki Robbie Keane a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón. Hozzátette: az edzői stábom tagja, Phil kiváló a pontrúgások kidolgozásában, így ezen a téren tudatosan tudott készülni a Ferencváros. Ennek meg is lett az eredménye, mivel a négy gólból három pontrúgásból született. 

A Ferencváros szombaton mind a védelmet, mind a középpályát remekül stabilizálta, ami kiváló építkezési lehetőségeket tett lehetővé a 90 perc alatt a zöld-fehérek számára. A hazaiak négy fejesgóllal bizonyították, hogy képesek összekapni magukat, ha kell, és így sikerült véget vetni a nyeretlenségi sorozatuknak. Az MTK ellen mutatott játék mindemellett a következő fordulókra is önbizalmat adhat, hiszen sikerült kiküszöbölni a korábbi hibákat.

Szórakozás: 

A szerzőről

Melano
A Melano Közéleti és Kulturális Magazin célja, hogy kiszolgálja a Közép-Európa országainak kulturális és közéleti történései iránt érdeklődő olvasókat. A Melano.hu tematikájában elsősorban a Visegrádi-négyek közös ügyeire, zenei, filmművészeti, irodalmi és egyéb művészeti eseményeire koncentrál.