A brünni Masaryk Egyetem rendszeresen vizsgálja, hogy kit, vagy kiket nem fogadnának szívesen a csehek szomszédjukként? A felmérést 1991 óta rendszeresen elvégzik, a legfrissebb szerint egyre kevésbé fogadnák el a muszlimokat, vagy a migránsokat.
Az év tortájával és az év egyik legsikeresebb autós újdonságával, a Magyarországon nemrégiben bemutatkozott Hyundai Tucson terepjáróval távozott a hatvani Prémium Autóház autószalonjából Szulák Andrea EMeRTon-díjas énekesnő, színésznő, műsorvezető.
Az amerikai cégek jól érzik magukat Magyarországon, ezt jól mutatja az is, hogy több mint 1500 amerikai irányítású vállalkozás működik az országban mintegy 100 ezer embernek adva munkát.
Csuja László Virágvölgy című, amatőr főszereplőkkel készült első mozifilmjét díjazta a zsűri szombat este az 53. Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2014-ben megkezdett bankjegycsere programja hamarosan lezárul, a bankjegysorozat utolsó elemeként megújul az 500 forintos is - mondta Gerhardt Ferenc, az MNB alelnöke a jegybank keddi sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Mindegy, hogy nagy vakációra, néhány napos nyaralásra vagy csupán egy spontán kirándulásra indulunk el Alsó-Ausztriába, egy biztos: itt minden megtalálható, ami egy aktív családi kikapcsolódáshoz szükséges.
A kormánynak a jövőben is határozottan ki kell állnia a házasság értékei mellett - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szombaton Kaposváron, egy fórumbeszélgetésen.
Európa középkori történelmét vizsgálva számtalan rejtélyes esetre bukkanhatunk, melyekre válaszokat a modern történetírás sem talál. A nemzeti históriák feltáratlan gyilkosságokat, csaták előtti vagy épp hálószobai árulásokat tartanak számon.