Ő lett a Nemzet Szépe idei győztese

Létrehozás: 10/05/2019 - 07:31
Nyomtatóbarát változatSend by emailPDF version
Pénteken végre kiderült, ki nyerte el a Nemzet Szépe címet. A magyar alapítású, nemzetközi szépségversenyen több százan mérettették meg magukat.

 

Az idei győztes, Biba Kitti novemberben Abu Dhabiban vehet részt a Miss Nation világversenyen, ahol 20 ország legszebbje mutatkozik majd be. A nagy bejelentésre a nemrég megnyitott luxus szállodában, a gyönyörű Párisi Udvar Hotel Budapest egyik különleges rendezvénytermében, a Párisi Salonban került sor.

Idén negyedik alkalommal rendezték meg nálunk a Nemzet Szépe versenyt, aminek célja, hogy elrugaszkodjon a hagyományos szépségversenyektől: itt olyan királynő kerül megválasztásra, aki az adott nemzet értékeit is képes felmutatni a külső szépség mellett. A zsűri egy pénteki sajtótájékoztató keretében jelentette be, hogy a megtisztelő címet idén a 23 éves, tiszaújvárosi Biba Kitti nyerte el.

A barna hajú szépség bemutatkozásából kiderül, hogy magas szinten beszél németül, és az angolján is dolgozik. Szenvedélyesen táncol, és szíve szerint Európa mindegyik nagyvárosában élne egy kis időt. Szerelmével már 3 és fél éve együtt vannak, és bízik benne, hogy néhány éven belül a házasságra is sor kerül. Imád kirándulni, és újabban festeni is szeret, kedvenc híressége pedig az eleganciájáról ismert Kate Middleton.

„Véleményem szerint empatikus személy vagyok. Szívesen, önzetlenül segítek másoknak ha tehetem” – mondja magáról Kitti, aki – mivel egykeként nőtt fel – a gyerekvállalást is nagyon fontosnak tartja a későbbiekben, annak pedig kifejezetten örül, hogy a természetességével nyerte el a lehetőséget a világversenyen való részvételre. Az Abu Dhabiban, az Emirates Palace-ban megrendezendő gálán a 100 tagország közül 20 képviseltetheti magát, köztük garantáltan Magyarország is.



A versenyre július végéig várták a 21 és 27 év közti lányok jelentkezését, ezt követte az előválogató, majd a döntő. Idén is többszáz lány közül kellett választania a szakmai zsűrinek, ahol olyan nevekkel találkozhatunk, mint a televíziós műsorvezető Orosz Barbara, Gergely Róbert színész, Dr. Özer Nóra, a Miss Nation nagykövete, Lisztes Krisztián, 49-szeres magyar válogatott labdarúgó, edző, Dr. Rozsos Tamás plasztikai sebész, Kollatos Fotis koreográfus és Stankovics Beáta, a Nemzet Szépe 2018-as közönségdíjasa. A zsűri a Párisi Udvar Hotel Budapest dísztermében ült össze, hogy bejelentse az idei győztes személyét.

A szabályzat itt is némileg eltért az átlagos versenyektől, hiszen a legtermészetesebb szépségek felkutatására törekedtek: a jelentkezők közt nem szerepelhettek szépészeti beavatkozáson átesett lányok, ahogy kizáró ok a tetoválás is – egyiküket idén haza is küldték emiatt. Ráadásul a többi versennyel szemben a lányoknak itt csak az előválogatón kellett fürdőruhában megmutatniuk magukat, a nagyközönség előtt nem.

A sokszínű felhozatalban akadt diplomata, tanár és jogász is, és a zsűrinek – saját bevallásuk szerint – eddig idén volt a legnehezebb dolga a 10 fős top mezőny kialakításával. Közülük az internetes közönség választotta ki a legszebb hármat, majd ismét a zsűri döntött – így érdemelte ki Biba Kitti idén a Nemzet Szépe címet, az értékes nyereményeket, és persze a lehetőséget, hogy részt vegyen a Miss Nation versenyen.

"Hisszük, hogy egy szépségkirálynő komoly iránymutató személyiséggel bír a társadalom felé, éppen ezért célunk egy olyan királynő választása, aki példaértékű lehet a fiatal generáció és egy egész nemzet számára" – foglalta össze Felleg Tícián, a Nemzet Szépe alapítója.

Színes: 

A szerzőről

Melano
A Melano Közéleti és Kulturális Magazin célja, hogy kiszolgálja a Közép-Európa országainak kulturális és közéleti történései iránt érdeklődő olvasókat. A Melano.hu tematikájában elsősorban a Visegrádi-négyek közös ügyeire, zenei, filmművészeti, irodalmi és egyéb művészeti eseményeire koncentrál.