Ötödször lesz júniusban a hazai operett nagyszínpada Veszprém

Létrehozás: 06/03/2022 - 15:07
Nyomtatóbarát változatSend by emailPDF version
Nem kell maszk, sem védettségi igazolvány, végre újra a művészet lesz a főszereplő az V. Veszprémi Rátonyi Róbert Operettfesztiválon.

Június 17-től három napon át nagyszabású gálával, gyerekprogramokkal, kiállítással és tematikus beszélgetéssel népszerűsíti a hungarikumok közé sorolt operett műfaját a Veszprémi Petőfi Színház. A teátrum szervezői három hét múlva minden eddiginél több, 10 ezer látogatót várnak a Bakony fővárosába, ahol a 69 éves korában elhunyt Rátonyi Róbert több darabot is nagy sikerrel rendezett.

Veszprém hálája az operett legendájának
Kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművész, konferanszié, színházi rendező, író, publicista, aki a színpadon, filmekben és a televíziós műsorokban egyaránt otthonosan mozgott. Rátonyi Róbert egy híján fél évszázados pályája során bonvivánként, táncos-komikusként milliók szívébe lopta be magát, Veszprémhez is ezer szállal kötődött. Élete utolsó szakaszában négy előadást is rendezett a Veszprémi Petőfi Színházban. „Ránk, fiatal színész növendékekre elképesztő hatást gyakorolt. Elementáris energiával dolgozott, amihez irigylésre méltó türelem párosult” – emlékszik vissza Keller János színművész, aki művészeti vezetőként felel 2018 óta azért, hogy méltóképpen emlékezzen az utókor a hazai operett ikonikus alakjára.

Rátonyi Róbert legendás köntösét is láthatja a nagyérdemű
A jubileumi Veszprémi Rátonyi Róbert Operettfesztivál június 17-én az egész veszprémi belvárost felölelő nagyszabású felvonulással veszi kezdetét. A színes kavalkádban a színház és a zene mellett, a tánc és a cirkuszművészet is megjelenik, mely megalapozza a hangulatot. A három nap során két nagyoperettet is láthat a közönség, a Monarchia Operett, valamint a Soproni Petőfi Színház vendégjátékát. Érkezik továbbá Derzsi György nagy sikerű Szerelmem, Sárdy című előadása is. Az operett szerelmesei napközben sem maradnak program nélkül. Június 18-án, szombaton Oszvald Marika mesél az életútjáról, vasárnap Benkő Péter oszt meg történeteket Rátonyi Róbertről, de Egy fess pesti estet is eltölthetnek a nézők Kamarás Iván vezetésével.

A fesztivál visszatérő kísérőprogramjának számít a Rátonyi Róbert emlékkiállítás. Idén a család jóvoltából számos relikvia mellett a művész úr kedvenc köntösét is kiállítjuk a Veszprémi Petőfi Színházban nyíló tárlaton.” – teszi hozzá Keller János.

Családbarát fesztivált szerveznek
A szervezők célkitűzése kezdettől fogva az volt, hogy a Veszprémi Rátonyi Róbert Operettfesztivál családi rendezvény legyen. „Rátonyi Róbert életében is nagyon fontos volt a család. Már egészen kicsi gyerekkorában közel került az operetthez. Képzeljék el, mindössze hároméves volt, amikor a nagynénje először vitte el a Három a kislány című darabra.” – jegyzi meg Keller János, aki a Fesztivál erényei közé sorolta azt a fajta műfaji sokszínűséget, ami a 30 éve, 1992-ben elhunyt művészt is jellemezte. Rátonyi Róbert neve egyébként kezdettől fogva kiváló hívószónak számít Veszprémben, idén 10 ezernél is több látogatóra számítanak a mintegy száz szakember bevonásával megvalósuló rendezvény szervezői. A Fesztivál, amelyre korlátozottan még kapható jegy, a külföldi operett rajongók körében is népszerű. Többek között az Egyesült Államokból és Kanadából is érkeztek látogatók Veszprémbe az elmúlt években ezért a programsorozatért.

Jövőre jön a Rátonyi100!
A rendezvény június 17-19. között a Veszprémi Petőfi Színház és a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program együttműködésében valósul meg. Utóbbi eseménysorozat kapcsán a szervezők – érthető okokból - már a jövő évi Operettfesztivál előkészítését is megkezdték. 2023-ben lesz ugyanis Rátonyi Róbert születésének a 100. évfordulója.

A szerzőről

Melano
A Melano Közéleti és Kulturális Magazin célja, hogy kiszolgálja a Közép-Európa országainak kulturális és közéleti történései iránt érdeklődő olvasókat. A Melano.hu tematikájában elsősorban a Visegrádi-négyek közös ügyeire, zenei, filmművészeti, irodalmi és egyéb művészeti eseményeire koncentrál.