PET-palack hulladék csökkentéssel a jövőnkért

Létrehozás: 10/21/2021 - 12:00
Nyomtatóbarát változatSend by emailPDF version
Immáron 30 éve létezik a Földünkért Világnap, amelyet 1991. október 21-én a Dalai Lámával együtt ünnepeltek először.

A kezdeményezés célja, hogy valódi cselekvésre buzdítsa a döntéshozókat, szervezeteket és a városlakókat, hogy az emberiség csökkentse az ökológiai lábnyomát. „E jeles naphoz a Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan! mottó kapcsolódik, amely teljes mértékben egybevág a SodaStream elképzeléseivel” – hangsúlyozta Széll-Szőke Krisztina, a SodaStream termékmenedzsere. 

Földünkért már akkor sokat tehetünk, ha odafigyelünk arra, hogy ne pazaroljuk a rendelkezésre álló erőforrásokat. Így tehát, ne használjunk a kelletténél több vizet, ne égessük feleslegesen a villanyt és ne termeljünk feleslegesen szemetet. Sok-sok évtizeddel ezelőtt a SodaStream ezért alkotta meg az otthoni szódavíz készítésére alkalmas szódagépet, amelyből immáron számtalan változat létezik. Ezek közös jellemzője, hogy többszöri használatra alkalmas szénsavasító palackkal rendelkeznek. Létezik BPA-mentes műanyag, illetve üveges változat is. Előbbivel egy négyfős család átlagosan 2500 PET-palacktól kímélheti meg a Földet, utóbbival pedig még ennél is többet. A szódagépek tehát már önmagában a fenntarthatóság szimbólumai lehetnének, de a SodaStream törekszik arra, hogy gyártásuk és forgalmazásuk is minél alacsonyabb karbon lábnyommal rendelkezzen. 

Egy SodaStream Spirit szódavízkészítő gép karbon lábnyoma például már jóval kisebb, mint mondjuk 11 évvel ezelőtt. A hitelesítést végző Carbon Trust minősítő szervezet szerint míg a Spirit 2010-ben 20,985 kgCO2e (jelentése: „szén-dioxid egyenérték”) karbon lábnyommal rendelkezett a teljes életciklust tekintve, addig 2020-ban már csak 17,7 kgCO2e-nek felelt meg ez az érték. Ennél is beszédesebb, hogy míg egy 1 liter szénsavasított víz előállítása a SodaStream Spirittel mindössze 0,063 kgCO2e-t tesz ki, addig egy teljesen új PET-palack előállítása 2,15 kgCO2e-nek felel meg1. 

A SodaStream fenntarthatóságra való törekvését az elmúlt évtizedben már több alkalommal is elismerték. 2010-ben a Crystal szódagép elnyerte a Green Good Design Díjat, 2017-ben pedig a Business Intelligence Group tüntette ki a vállalatot a Sustainability Award Product díjjal, de ugyanez a cég 2020-ban beválasztotta a közé az 56 vállalat közé a világon, amelyek fenntartható és jövőbe mutató megoldásokat kínálnak a vásárlók számára.  2021-ben pedig a SmartBrief díjazta a SodaStreamet, mint fenntartható megoldást2.

A SodaStream azonban tisztában van vele, hogy nem szabad megállni a megkezdett úton. Éppen ezért a Földünk védelme érdekében 2022 második felétől fémdobozosokra cseréljük a szörpjeink kiszerelését, emellett megkezdődött az újrahasznosított műanyagból készülő gépek fejlesztése is” – hangsúlyozta a SodaStream termékmenedzsere. A vállalat emellett olyan példaértékű és előremutató pilot programokon is dolgozik, mint a használt szódagépek visszavásárlása és újraértékesítése Ausztráliában. 

A szerzőről

Melano
A Melano Közéleti és Kulturális Magazin célja, hogy kiszolgálja a Közép-Európa országainak kulturális és közéleti történései iránt érdeklődő olvasókat. A Melano.hu tematikájában elsősorban a Visegrádi-négyek közös ügyeire, zenei, filmművészeti, irodalmi és egyéb művészeti eseményeire koncentrál.