A pirítós története több mint száz évvel ezelőtt kezdődött. Charles Strite minnesotai szerelő 1921. október 18-án szabadalmaztatta a kétoldalú és időkapcsolóval felszerelt kenyérpirítóját.
A szénsavas italok a hidegebb időben is közkedvelt frissítőnek számítanak Magyarországon. A SodaStream szerint a magyar vásárlók egyik kedvenc szörpje a málna, de egyre többen fogyasztanak odahaza világhírű koktélokat is.
Szeptember első hétvégéjén rendezték meg a Budapest Central European Fashion Week-et, ahol a magyar és a régiós divattervezők mutathatták meg legfrissebb kollekcióikat.
A nyári kánikulában fokozottan oda kell figyelni a megfelelő folyadékbevitelre. Folyadékszükségletünk nagyban függ az életkortól, a testsúlytól és attól is, hogy fizikai, vagy ülő munkát végzünk-e.
„Ott vagyunk már?” – a jól ismert mondat nemcsak Shreket borította ki, amikor a Szamár huszonötödször is feltette a kérdést, hanem a szülők rémálma is egy hosszabb vagy akár egy rövidebb utazás során.
Az Interurban alig egy éve kezdte meg utazását a magyar zenei univerzumban. Az együttes már saját gravitációs mezővel rendelkezik, mert elkezdte bevonzani a drum&bass, illetve a népdalok iránt rajongókat.
Idén 106 országból mintegy 1374 filmet neveztek a VIII. Nemzetközi Természet-és Környezetvédelmi Fesztivál két – nemzetközi és Kárpát medencei - filmszemléjére.