Döntőbe jutott a finn jégkorong válogatott Pekingben

Létrehozás: 02/18/2022 - 12:51
Nyomtatóbarát változatSend by emailPDF version
Elsőként a finn válogatott jutott be a pekingi olimpia férfi jégkorongtornájának vasárnapi döntőjébe, miután a pénteki elődöntőben 2-0-ra legyőzte a szlovák csapatot.

A Nemzeti Fedett Stadionban negyedház, 5000 néző előtt rendezték az összecsapást. A finnek eddig remekül játszottak, míg a szlovákok a rossz rajt - éppen a finnek elleni múlt csütörtöki 6-2-es vereség - után fokozatosan pörögtek fel. A kieséses szakaszban előbb a négy évvel ezelőtti ezüstérmes németeket, majd a csoportkör alapján készített összesített tabella első helyére került amerikaiakat búcsúztatták drámai körülmények között, a hajrában egyenlítve, majd a végén büntetőlövésekkel.

Az első harmad kiegyenlített csatát hozott, de a finnek szereztek vezetést, miután a 16. percben Sakari Manninen gyűjtötte be a kipattanót, és Patrik Rybar lábvédője alatt a kapuba lőtt.A folytatásban is fegyelmezett finn játék volt jellemző, az északiak egész összecsapáson nem kaptak kiállítást. A hajrában kockáztatott a szlovák együttes, de lehozott kapusa mellett újabb gólt kapott.

A finnek történetük során harmadszor (1988, 2006) játszhatnak olimpiai aranyéremért. A szlovákok eddig még nem szereztek érmet olimpián, a legközelebb 2010-ben jártak hozzá, akkor kikaptak a bronzmeccsen a éppen a finnektől.
 
Finnország-Szlovákia 2-0 (1-0, 0-0, 1-0)
----------------------------------------
gól: Manninen (16.), Pesonen (60.)

Szórakozás: 

A szerzőről

Melano
A Melano Közéleti és Kulturális Magazin célja, hogy kiszolgálja a Közép-Európa országainak kulturális és közéleti történései iránt érdeklődő olvasókat. A Melano.hu tematikájában elsősorban a Visegrádi-négyek közös ügyeire, zenei, filmművészeti, irodalmi és egyéb művészeti eseményeire koncentrál.