Hagyományteremtő jelleggel szerveznek egészségnapot

Létrehozás: 03/19/2026 - 22:06
Nyomtatóbarát változatSend by emailPDF version
A Schiller Autó Család idén első ízben rendezi meg a „Mozgásban az élet” elnevezésű egészségnapját, amelynek célja, hogy olyan közösségi élményt teremtsen a látogatók számára, ahol a mozgás, a prevenció és az egészségtudatos élet kerül a középpontba.

 

A rendezvény egyik kiemelt eleme az egészségügyi szűrőkamion, amelyben a résztvevők többféle vizsgálaton vehetnek részt – a vérnyomás és vércukorméréstől kezdve egészen a testösszetételelemzésig. A cél, hogy mindenki gyors, helyszíni visszajelzést kapjon egészségi állapotáról, és szükség esetén szakmai tanácsot is kérhessen.

A március 21-én szombaton, 9 és 16 óra között megrendezendő eseményen számos sport- és mozgásprogram várja az érdeklődőket a Schiller Autó Család újpesti telephelyén (Budapest, 1044 Váci út 119/C).

A látogatók többek között a Danza Tánc és Fitness Stúdió, valamint az Újpesti Torna Egylet Judo és Torna szakágával is találkozhatnak, emellett az Újpesti Tollaslabda Sport Egyesület is programokkal várja az érdeklődőket a helyszínen, így minden korosztály megtalálhatja az érdeklődésének megfelelő kikapcsolódási lehetőséget.

„A Schiller Autó Családnál az autó nem cél, hanem eszköz arra, hogy értéket teremtsünk az emberek életében hosszú távon, átláthatóan, felelősen. Számunkra kiemelten fontos, hogy ne csak a munkakörnyezetben, hanem a mindennapokban is támogassuk kollégáink, partnereink és akár ügyfeleink egészségét”– jegyezte meg Schiller Márk, a Schiller Autó Család schtratégiai és marketing igazgatója.

A Schiller Autó Család bízik abban, hogy a „Mozgásban az élet” egészségnap hagyománnyá válik, és a jövőben még több aktivitással, még szélesebb közönséget szólíthat meg.

Az eseményről több részlet az alábbi linken érhető el. 

Tech: 

A szerzőről

Melano
A Melano Közéleti és Kulturális Magazin célja, hogy kiszolgálja a Közép-Európa országainak kulturális és közéleti történései iránt érdeklődő olvasókat. A Melano.hu tematikájában elsősorban a Visegrádi-négyek közös ügyeire, zenei, filmművészeti, irodalmi és egyéb művészeti eseményeire koncentrál.

További cikkeink