Így optimalizálható a targonca abroncsok élettartama

Létrehozás: 08/23/2021 - 12:00
Nyomtatóbarát változatSend by emailPDF version
A gumiabroncs nem romlandó áru, megfelelő használat és karbantartás mellett akár hosszú évekig is kiváló minőségben szolgálhatja az üzemeltetőket a mindennapi feladatok teljesítése közben

 „Átalános vélekedés, hogy a gumiabroncsok élettartama 10 év, viszont a megfelelően tárolt gumiabroncsok akár 5 évig is megőrizhetik azokat a tulajdonságaikat, amelyek a gyártás időpontjában is fennálltak” – hívta fel a figyelmet Horváth Zsolt, a targonca abroncsok forgalmazásával foglalkozó Zsolaka Kft. ügyvezető igazgatója. 

Ahogyan a személyautó abroncsoknál, úgy a targonca abroncsoknál is irányadó lehet a DOT szám. A gumiabroncs oldalán lévő számsor utolsó négy karaktere árulja el ugyanis a gyártás időpontját. Ebből a négy karakterből az első két szám a gyártási év hetét, a második kettő pedig a gyártási évet jelöli. „Az abroncsok között megkülönböztetünk frissen gyártott, illetve új targonca gumiabroncsot is. Utóbbi esetében akár egy 3-5 éve gyártott példány is még újnak tekinthető” – hangsúlyozta a szakember. Mindez annak köszönhető, hogy a gyártók olyan speciális adalékanyagokat vegyítenek a gumikeverékekbe, amelyek meggátolják az oxigénnel és az ózonnal történő kémiai reakciókat. Ennek köszönhetően a szakszerűen tárolt abroncs akár évek múlva sem veszít a felhasználhatóságából. 

Nem előírás a profilmélység 

A targonca abroncsok között alapvetően háromféle változat különböztethető meg. A legegyszerűbb változatok egyféle gumiból vannak kiöntve, ezeket szokás „fakeréknek” is nevezni, mivel nagyon kemények. Vannak olyan gumiabroncsok is, amelyek kétféle gumiból készülnek, ezek általában már jobb minőséget képviselnek, de a csúcskategóriát a három rétegű targonca abroncsok jelentik. „A háromrétegű abroncsoknál van egy kemény mag, ami fenntartja az abroncsot a felnin. Erre épül a rugózó-, valamint a kopóréteg. Ez általában mindig egyforma, de a rugózó réteg jellege függ attól, hogy milyen felhasználási területre tervezték az abroncsot, mert ez lehet lágyabb és keményebb is. 

„Egy targonca abroncs addig használható nagy biztonsággal, ameddig megvan a kopórétege. A targonca gumiabroncs gyártók általában a 60J-vonallal jelölik, hogy meddig koptatható egy abroncs” – mutatott rá Horváth Zsolt. Ez azt jelenti, hogy egy abroncs még akkor is használható, ha már lekopik a mintázata, vagyis még felesleges lenne megválni tőle. Alapvetően sehol nincs előírva, hogy egy targonca abroncsnak futófelületi mintázattal kell rendelkeznie. Ha az üzemeltető számára mégis kifejezetten fontos, hogy legyen profilmélysége, akkor utánvágással megoldható ez a probléma, ily módon pedig megnövelhető a gumiabroncs élettartama. Amikor valaki a már mintázat eltűnésével kidobja a targonca abroncsot, akkor 5-8 százaléknyi hasznos kopóréteget hagy rajta, ami rossz az üzemeltetők pénztárcájának és végső soron a Földünknek is, mert több hulladékot termelünk, mint kellene. 

Segít a gumiabroncs-kopás jelző 

Ha valaki biztosra akar menni, akkor érdemes a gumiabroncs-kopás jelző rendszert (FTTA) alkalmazni. Ez, a kifejezetten tömör abronccsal rendelkező targoncákra optimalizált fejlesztés folyamatosan figyeli az abroncsok elhasználódását. Az FTTA működés közben a targoncák hasmagasságát figyeli és kiszűri a felhasználás során mutatkozó ideiglenes eltéréseket. Amikor egy abroncs cserére szorul, akkor automatikusan figyelmezteti az üzemeltetőt. „Az FTTA használatával megnövelhető a targonca abroncsok élettartama, vagyis nem kell olyan sűrűn cserélgetni a gumiabroncsokat a rendellenes elhasználódás miatt. Egy nagyobb targoncaflottánál ez jelentős megtakarítást jelenthet, mert az üzemeltetők az abroncsok teljes kopórétegét el tudják használni anélkül, hogy közben sérülne azok elasztikus rétege és kemény magja”- emlékeztetett a szakember. 

 

A szerzőről

Melano
A Melano Közéleti és Kulturális Magazin célja, hogy kiszolgálja a Közép-Európa országainak kulturális és közéleti történései iránt érdeklődő olvasókat. A Melano.hu tematikájában elsősorban a Visegrádi-négyek közös ügyeire, zenei, filmművészeti, irodalmi és egyéb művészeti eseményeire koncentrál.

További cikkeink