Megnyitotta kapuit hazánk egyetlen autós szafariparkja

Létrehozás: 04/20/2022 - 08:18
Nyomtatóbarát változatSend by emailPDF version
Ünnepélyesen átadták a Richter Safari Parkot. Április 14-től több mint harminchektáros területen kalandozhatunk végig, és pillanthatunk bele a vadállatok világába Nagykőrösön.

Ifj. Richter József szafari- és cirkuszigazgató elmondta, hogy a szafari park egyedülálló turisztikai látványosság, egyben egy hosszú folyamat eredménye, mely során a modern állatvédelmi elvárásoknak tesznek eleget. „Családtagként szeretett vadállatainkat kivonjuk a cirkuszi munkából és a szafari a továbbiakban egyfajta vadállat menhelyként is fog működni, akár külföldről is tudunk befogadni állatokat" - jegyezte meg a létesítmény igazgatója.


 
Közel kétszáz állat mindennapjaiba tekinthetünk bele a három kilométer hosszú útvonalon végighaladva. Az idelátogatók ezen az útvonalon lovakat, lámákat, zebrákat, szürkemarhákat, elefántokat, zsiráfokat, szarvasokat, illetve tevéket etethetnek meg. Mivel ezen az útvonalon nem szabad kiszállni a kocsikból, ezért meghatározott távolságokban Zoo-csemege pontokat állítottak fel. Fontos szabály a parkban, hogy az állatokat csak és kizárólag a helyszínen megvásárolt eledelekkel lehet etetni. A Safari Park teljes területén tilos dudálni, mivel az megijesztheti az állatokat. Javasolt emellett behajtani a visszapillantó tükröket, ugyanis előfordulhat, hogy a tevék, vagy más állatok esetleg beleakadnak, vagy beleütköznek.

A szafari mellett élménypark, állatsimogató, dinópark, és egy hatalmas óriáskerék a Safari Eye fokozza az élményeket. Ha mindez még nem nem lenne elég, cirkuszi előadásokkal is kényeztetik az idelátógatókat az útvonal végén felállított cirkuszsátorban. A nyár egyik legnépszerűbb látványossága, a balatoni elefántfürdetés is itt lesz ezentúl Nagykőrösön, a park területén található négyhektáros tóban. Az ünnepélyes átadón a szalagot Ifj. Richter József, szafari- és cirkuszigazgató és a Kossuth-díjas cirkuszalapító Richter József mellett Dr. Czira Szabolcs, Nagykőrös polgármestere, valamint Földi László, országgyűlési képviselő vágták el.


 
Nagyon pozitív a véleményem a Richter család munkásságáról, és biztos vagyok benne, hogy amint a cirkusz világában, a szafari világában is a minőséget képviselik. A park tovább erősíti Nagykőröst a turisztikai térképen. Reméljük, hogy sokan meglátogatják majd a várost, ami a helyi vállalkozások számára is előnyös lesz." – mondta el Dr. Czira Szabolcs polgármester. „Számomra is óriási élmény volt, hogy egészen közelről megcsodálhattam a zebrákat, zsiráfokat, tevéket..., és az állatok többségét kézből etethettem. El tudom képzelni, hogy egy gyermek szára milyen lehet ezt átélni. Itt Nagykőrösön nincsenek váraink, de vannak szép épületeink, múzeumaink, és most a korona, a Richer Safari Park!" - tette hozzá Földi László, országgyűlési képviselő.


 
"Mindig arra törekedtem, hogy az állatoknak a legjobb körülményeket biztosítsam, akkor is, amikor még részt vettek a cirkuszi munkában, és ez termesztésen így lesz a szafariparkban is." – fejtette ki Ifj. Richter József, aki a megnyitón elmondta, hogy rengeteg munka és kitartás előzte meg a nyitást, és mindent elkövettek azért, hogy az állatok számára ideális környezetet teremtsenek. „Nagy előny, hogy 28 éve az ország legnagyobb cirkuszát üzemeltetjük, rendelkezünk olyan kapcsolatokkal, tapasztalattal, tőkével, ami a szafaripark létrehozásában elengedhetetlen volt." – tette hozzá Ifj. Richter József, a Magyar Nemzeti Cirkusz igazgatója, aki azt is elárulta, hogy óriási az érdeklődés, az első hétvége már teltházas. A továbbiakban minden hétvégén és ünnepnapon lesznek nyitva, illetve júniustól a tanítási szünetben heti a hétfőt kivételével minden nap.

A nagykőrösi Safari Park Budapesttől mindössze 50 perces autóútra található. Kecskeméttől pedig mindössze 10 percet vesz igénybe a megközelítése. A létesítménybe a Safari Park weboldalán keresztül kell időpontot foglalni, ugyanezen a platformon van lehetőség a jegyvásárlásra is. A friss információkért, érdekességekért pedig érdemes bekövetni a Safari Park hivatalos facebook oldalát.

Galéria

A szerzőről

Melano
A Melano Közéleti és Kulturális Magazin célja, hogy kiszolgálja a Közép-Európa országainak kulturális és közéleti történései iránt érdeklődő olvasókat. A Melano.hu tematikájában elsősorban a Visegrádi-négyek közös ügyeire, zenei, filmművészeti, irodalmi és egyéb művészeti eseményeire koncentrál.