"Mivel hazai pályán játszunk, nagy a felelősségünk, ez a meccs mindenkitől több koncentrációt igényel a megszokottnál, itt nem hibázhatunk" - hangsúlyozta a zöld-fehér együttes ukrán vezetőedzője a keddi sajtótájékoztatón. Rebrov elmondta, hogy a csapat felkészülése a tervek szerint alakult, mindössze amiatt tűnt bosszúsnak, hogy Lovrencsics Gergő az utolsó edzőmeccsen akkor sérült meg, amikor lejött a pályáról.
"Szinte a semmiből jött ez a sérülés, így rá sajnos nem számíthatunk" - fogalmazott a vezetőedző. Rajta kívül nincs a meccskeretben az előző bajnokság utolsó fordulójában megsérült Olekszandar Zubkov sem, míg Gróf Dávidnak olyan vetélytársai vannak, akiket jobbnak ítélt, ezért nem nevezte őt a svéd bajnok elleni egymeccses budapesti párharcra. A találkozó szerdán 19 órakor kezdődik a Groupama Arénában, a találkozót a Duna World közvetíti élőben. Rebrov szerint Svédország meghatározónak számít a futballban, ezért a bajnokcsapatát száz százalékig komolyan kell venni.
"A Djurgarden egy nagyon atletikus csapat, a játékosai jó arányban nyerik meg a párharcokat, ráadásul előny lehet számukra, hogy mivel a svéd bajnokság zajlik, ezért folyamatosan tétmeccseket játszanak" - vélekedett. Dibusz Dénes, a zöld-fehérek kapusa arról beszélt, előny lehet számukra, hogy éles meccsek alapján tudták elemezni a Djurgarden játékát. "A svédek többfajta stílust is képesek játszani, a bajnokságban kombinatív passzjáték jellemezte őket, ugyanakkor fizikálisan nagyon erősek, de vannak gyorsan, jól cselező játékosaik is, ezért mindenre fel kell készülnünk ellenük" - jelentette ki Dibusz.
Amennyiben a rendes játékidőben döntetlenre végeznek a csapatok, kétszer 15 perc hosszabbítás következik, és ha szükséges, tizenegyesrúgásokkal döntik el a továbbjutást.
Forrás: MTI