Rettentő rosszt hírt kaptak az autósok egy dél-budai kerületben

Létrehozás: 12/28/2020 - 16:43
Nyomtatóbarát változatSend by emailPDF version
Hatszorosára emelik a DK fővárosának számító Újbudán a parkolási díjat és legalább 9 000 ezer ingyenes parkolóhelyet tesznek fizetőssé.

 

Közben a Műegyetem-rakparton építendő villamospályák miatt további 300 parkolóhely szűnhet meg. "A DK télapója LMBTQ-propagandakönyvet vitt a gyerekeknek, karácsonyra pedig elképesztő díjemeléssel lepték meg az újbudaiakat: lakásonként az első gépjármű éves parkolási díját a 6-szorosára, a második kocsiét 12-szeresére emelték" - hívta fel a figyelmet Novák Előd újbudai önkormányzati képviselő, a Mi Hazánk alelnöke.

Hozzátette: a XI. kerületi képviselő-testület online tanácskozásán a Fidesz képviselői nem vettek részt, módosító javaslatot is csak ő nyújtottam be, hogy legalább a Budaörsön működő modell szerint két órát ingyenesen parkolhassanak az ügyeiket intézők, ezzel ugyanúgy távol tartva a kerületet P+R parkolónak használó átutazókat. A képviselő módosítási javaslatát azonban nem támogatták, ahogyan azt sem, hogy az "Újbuda az újbudaiaké elv"-jegyében legalább minden helyi lakos ingyen parkolhasson a saját kerületében, ha már komoly gépjárműadót és kötelező biztosítást fizetnek, illetve az üzemanyagokat is komoly adók terhelik. Bár az önkormányzati törvény 13. §-a kötelezi a helyhatóságokat a gépjárművek parkolásának biztosítására, sajnos nem támogatnak semmilyen parkolóhelybővítést, amit a Mi Hazánk szorgalmaz, mindig csak azok számának csökkentése van napirenden, pl. a Bocskai út felújítása során 137 parkoló szűnt meg.

Újbuda megtelt, a túlépített kerületben ráadásul az önkormányzat parkolóhely-megváltás jogcímen rendszeresen hasznot húz az újépítésű házakhoz előírt kötelező számú parkolóhelyek építésének szabotálásából. Vannak területek, ahol akár 30-40 percet is kell a lakóknak - sokszor a fizetős parkolóhelyeken - a parkolóhelyek keresésével, mert az önkormányzat fittyet hány a törvényileg előírt kötelezettségére.

Forrás: Mi Hazánk Mozgalom 

 

 

 

Visegrádiak: 
Tech: 

A szerzőről

Melano
A Melano Közéleti és Kulturális Magazin célja, hogy kiszolgálja a Közép-Európa országainak kulturális és közéleti történései iránt érdeklődő olvasókat. A Melano.hu tematikájában elsősorban a Visegrádi-négyek közös ügyeire, zenei, filmművészeti, irodalmi és egyéb művészeti eseményeire koncentrál.