Szólókarrierbe kezdett a tehetséges és világhírű dobos

Létrehozás: 02/04/2025 - 18:52
Nyomtatóbarát változatSend by emailPDF version
Mivel is indíthatná az ember mással az évet, mint egy igazán tehetséges és gyönyörű zenésszel, akit Magyarországon, illetve szerte a nagyvilágban csak "Mayaként" ismernek. Exkluzív interjú!

 

Ő valójában nem más, mint Viktoriya Vadimovna orosz művész, aki sokszor az Otyken klipjeiben és koncertjeiben tűnt fel egy hatalmas dob mögött. Figyelembe véve azokatt a videóklipeket, amelyekben szerepelt, eddig csak Youtube-on több mint 20 milliónyian láthatták őt. A videón visszanézhető koncertfelvételekkel együtt pedig jóval magasabb számokról beszélhetünk. Személyében egy nagyon udvarias, mosolygós és sikereihez képest meglehetősen szerény embert ismertem meg.

Kicsivel több mint két évvel ezelőtt beszéltünk utoljára. Akkor még az Otyken tagja voltál és egyfajta meglepetésként érkeztél meg a beszélgetésbe. Mi a helyzet ezzel most?
Már nem vagyok a zenekar tagja. Tavaly március óta.

Miért hagytad ott az Otykent?
Ugyanazon okok miatt, mint a másik két tag.

Emlékeim szerint a My Wing című Otyken dalban láttalak először. Hogyan kerültél a zenekarhoz?
Egy áruházban dolgoztam korábban és egy váratlan napon beállított hozzám Irina. Neki elmondtam, hogy már egy ideje tanulok dobolni, ő pedig meghívott, hogy legyen az Otyken tagja, mert ők éppen dobost kerestek akkoriban. Elvállaltam a felkérést.

Mikor kezdtél el dobolni?
Hét évvel ezelőtt kezdtem el dobolni, még 25 évesen. A zene azelőtt sem volt ismeretlen számomra, mert régen édesanyám unszolására elkezdtem orosz hangszeren, a bajánon játszani. Ő szívesen tanított engem erre, de én nem találtam meg magam benne. A dobolás viszont valamiért jobban vonzott engem, így abban nagyobb lehetőséget láttam a kibontakozásra. Emellett dorombon is tudok még játszani.

Játszottál más zenekarokban az Otyken előtt?
Nem, korábban nagyon féltem a fellépésektől. Nem is gondolkodtam addig nyilvános szereplésekben.

Ha jól tudom, most nagyon sok rajongód van. Hogy tudod kezelni az ezzel járó népszerűséget?
Lehetséges, de nem tartom magam celebnek.

Milyen terved vannak jelenleg a zenéléssel?
Most az a célom, hogy egyedül vállaljak fellépéseket. Egy ideje saját utamat járom ezen a téren. Nemrég belekezdtem az éneklésbe is, amit nagyon szeretek csinálni a dobolás mellett.

Van valami, ami segítene téged abban, hogy önálló karrierbe tudj kezdeni?
Eszközök. Sajnos manapság minden a pénzről szól. És minden zenei felszerelés drága. Nos, a szükségesek egy részével már rendelkezem.

Milyen zenei stílus áll hozzád közel? Van-e esetleg kedvenc előadód?
Nagyon szeretem a népzenét, illetve a rockzenét. Nincs kifejezetten kedvencem, de utóbbi terén meg tudnám említeni az amerikai Skilletet, vagy éppen a német Ramsteint.

Oroszország melyik részében nőttél fel? Milyen jellegű népzene volt rád hatással korábban? Orosz, vagy esetleg más kultúra?
Egy Krasznojarszk melletti kisvárosban nőttem fel, ami már-már falunak nevezhető. Kiskoromban nagyon szerettem Michael Jackson dalait. Amikor tinédzser voltam, orosz rap zenét hallgattam. Idősebb koromban popzenét hallgattam. Most már sokféle stílust szeretek. Szóval nehéz megmondani, hogy milyen zene volt rám hatással.

Mikor lehet téged látni legközelebb esetleg színpadon? Gondolkozol-e nemzetközi karrierben?
Most még javában készülök a fellépésemre. Várhatóan márciusban leszek majd látható majd a színpadon. A pontos helyet még nem tudom, de már nagyon várom, hogy megmutassam a tudásomat és csak remélni tudom, hogy ez vonzó lesz majd a nemzetközi közönség számára. Szívesen fellépnék külföldön is, ha úgy alakul, de ez még a jövő zenéje.

Az minden bizonnyal sok utazással járna. Szeretsz világot látni? Mi az, amivel szívesen foglalkozol a szabadidődben? 
Nagyon szeretek utazni. Mivel most egy másik városban élek, itt nem sok szórakozási lehetőség van. Szibériában a szabadidőmben sportoltam, festettem, sétáltam, néha csak feküdtem a kanapén és filmeket néztem, télen snowboardoztam. Most gyakorlatilag állandóan zenével foglalkozom.

Fotók: Viktoriya Vadimovna

Ha szeretnéd Viktoriya Vadimovna önálló zenei kibontakozását nyomot követni, akkor kövesd be Facebookon, vagy Instagramon

Kultúra: 

A szerzőről

Aranyi Péter