Szombattól már az koronavírus oltással is beléphetünk Lengyelországba

Létrehozás: 02/24/2021 - 23:38
Nyomtatóbarát változatSend by emailPDF version
Szombattól szükséges lesz a negatív koronavírusteszt bemutatása azok számára, akik Csehország vagy Szlovákia felől akarnak beutazni Lengyelországba. Enélkül az érkezőket házi karanténba irányítják.

Mindezt tegnap jelentette be Adam Niedzielski lengyel egészségügyi miniszter. A két országban fennálló, a lengyelországinál súlyosabb járványra hivatkozva Niedzielski elmondta: a cseh-lengyel, illetve a cseh-szlovák határ átlépését szombattól kötelezően tíznapos karantén követi, ez alól csak a negatív (antigén vagy PCR) vírusteszt vagy az Európai Gyógyszerügynökség által engedélyezett vakcinák mindkét dózisával történt beoltásról szóló igazolás mentesít.

Szintén szombattól korlátozzák a száj és orr eltakarását szolgáló eszközök körét, mégpedig úgy, hogy csak a szájmaszkot ismerik el hatékonynak. Nem elegendő sálat, kendőt, valamint arcvédő pajzsot használni sem, amennyiben ennek viselését nem egészíti ki szájmaszk. Az északkelet-lengyelországi Varmia-Mazúriai vajdaságban újból bevezetik a február 12-től országszerte feloldott korlátozásokat, bezárnak a szállodák, a bevásárlóközpontok, a kulturális intézmények és a sportuszodák. Az általános iskolák első, második és harmadik osztályai - amelyek januárban visszatértek a tantermekbe - a régióban ismét távoktatásra térnek át.

Az említett térségben az újonnan fertőzöttek száma jobban növekszik, mint a 16 másik vajdaságban. Míg országszerte a múlt héten átlagosan napi 20 új fertőzöttet regisztráltak 100 ezer lakosra, Varmia-Mazúriában 45-öt. A vajdaságban az ott végzett kutatás szerint nagyobb arányban lép fel a koronavírus brit változata, amely országos viszonylatban a fertőzések mintegy tíz százalékát okozta. A közel 38 millió lakosú Lengyelországban szerdai adatok szerint 12 146 új fertőzöttet regisztráltak egy nap alatt. Múlt szerdán 8700 új fertőzöttet mutattak ki. Kifejezetten a Covid-19 miatt 67, a Covid-19 és más betegségek együttes megléte miatt pedig 305 ember hunyt el. A halálos áldozatok száma 93-mal több, mint egy héttel ezelőtt.

A lengyel kormányfői hivatal szerdán a Twitteren közölte: a Varmia-Mazúriai vajdaság kivételével március 14-ig országszerte meghosszabbítják a jelenlegi járványügyi korlátozásokat.

Forrás: MTI

A szerzőről

Melano
A Melano Közéleti és Kulturális Magazin célja, hogy kiszolgálja a Közép-Európa országainak kulturális és közéleti történései iránt érdeklődő olvasókat. A Melano.hu tematikájában elsősorban a Visegrádi-négyek közös ügyeire, zenei, filmművészeti, irodalmi és egyéb művészeti eseményeire koncentrál.