Továbbra is emelkedik Csehország népessége

Létrehozás: 12/12/2019 - 13:50
Nyomtatóbarát változatSend by emailPDF version
Szeptember végén 10,68 millióra emelkedett a lakosság száma Csehországban. Ez 31 400-zal több, mint az idei év közepén - közölte csütörtökön Prágában a Cseh Statisztikai Hivatal.

 

A lakosság számának emelkedését továbbra is elsősorban a bevándorlás biztosítja, de a születések száma is magasabb volt az elhalálozások számánál. Januártól szeptember végéig a bevándorlás révén 29 900-zal nőtt a lakosság száma, ami éves összehasonlításban mintegy kétezer fős növekedést jelent. Külföldről 49 200 személy telepedett le Csehországban, míg 19 300-an elhagyták az országot. A betelepülők között továbbra is az ukránok vannak a vezető helyen, őket a szlovákok, a románok és az oroszok követik.

"Az idei első kilenc hónapban több mint 85 ezer gyermek született, éves szinten azonban ez mintegy kétezerrel kevesebb" - mondta Michaela Nemecková, a statisztikai hivatal demográfiai szakértője újságíróknak. Ugyanebben az időszakban 83 700 ember halt meg, ami éves szinten mintegy 1500-al alacsonyabb szám a tavalyinál. Az elhunyt férfiak átlagéletkora 72,8 év, a nőké 79,8 év volt. A házasságok száma szeptember végéig 47 100 volt, 1650-nel kevesebb, mint 2018 azonos időszakában. A válások száma 17 600 volt, ami lényegében a tavalyi szintnek felel meg.

 

Visegrádiak: 

A szerzőről

Melano
A Melano Közéleti és Kulturális Magazin célja, hogy kiszolgálja a Közép-Európa országainak kulturális és közéleti történései iránt érdeklődő olvasókat. A Melano.hu tematikájában elsősorban a Visegrádi-négyek közös ügyeire, zenei, filmművészeti, irodalmi és egyéb művészeti eseményeire koncentrál.